Árvíz: Tolnában biztonságba kerülnek a lakóházak
Összesen mintegy 170 millió forintos beruházással kezdődik vízrendezés a Tolna megyei Bátaapátiban és Mórágyon, ahol 2010-ben jelentős károkat okozott a lezúduló csapadék.
Az árvízvédelmi munkákhoz 95 százalékos európai uniós támogatást nyert el a két önkormányzat. A 400 lakosú Bátaapátiban 105 millió forintos ráfordítással a települést érintő három vízfolyás, a Hutai-patak, a Hűvösvölgyi-árok és a Köves-patak medrét összesen több mint 2500 méter hosszan rendezik – mondta Darabos Józsefné, a község független polgármestere. A kétéves projekt keretében a három mederből 6600 köbméter földet kotornak ki, az idén várhatóan a Hutai-árok rekonstrukcióját végzik el – tette hozzá.
A 813 fős Mórágyon már a belterületi vízrendezés harmadik szakaszára kerül sor az elnyert 63 millió forintos támogatás révén. Glöckner Henrik független polgármester elmondta: 736 méter hosszan teszik rendbe a község vízelvezetőit.
A 2010. júniusi esőzések Bátaapáti három utcájában partfalakat rongáltak meg, és 30 lakóházat veszélyeztettek, Mórágyon szintén három utcát érintett a két éve lezúdult jelentős csapadék, a községben a most tervezett vízrendezésnek köszönhetően 115 ingatlan kerül biztonságba.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai: több millió forintot is spórolhat, aki most csap le valamelyikre

Több mint 2 millió magyar él ilyen lakásban: óriási felújítási gond lehet a háttérben

Brüsszel is lépett: óriási pénzt mozgósítanának a lakhatási válság miatt – Magyarország különösen nehéz helyzetben van

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





