A ProLogis Park Janki 95 százaléka kiadva
A No Limit és a Euro-net esetében is a vállalatok dinamikus növekedése eredményezte a már bevált működési helyszínek kibővítését.
A jelenlegi, 15 800 négyzetméteres területről szóló bérleti megállapodások részletei:
• Az átfogó logisztikai szolgáltatásokat kínáló, fejlődő logisztikai szállító vállalat, a No Limit, további 6 900 négyzetméter raktárterületet bérelt ki a kettes számú épületben. Az ügyfél jelenleg egy 9 300 négyzetméteres területet foglal el ugyanabban az épületben. A tranzakció az Axis Real Estate ügynökség közreműködésével jött létre.
• Az elektronikai és háztartási gépek lengyelországi piacán vezető Euro-net további raktárterületet bérelt ki a kettes számú épületben. Mostanáig a vállalat egy szomszédos épület területének többségét bérelte, ugyanebben a parkban.
„Ahogy Winston Churchill mondta: ’Minél messzebbre tudsz visszatekinteni, annál távolabbra láthatsz előre’.” – idézett Kris Pauwels, a ProLogis lengyelországi fejlesztési és ügyfélkapcsolati alelnöke. „Így történt a két ügyfelünkkel is, akik néhány éve kibérelték a raktárterületet a ProLogis-tól. Most az üzleti növekedéstől felbátorodva ugyanaz a két ügyfél úgy döntött, hogy terjeszkedik a logisztikai parkon belül. Biztos vagyok benne, hogy a ProLogis Park Janki stratégiai elhelyezkedése is hozzájárult a sikereikhez.”
A ProLogis Park Janki egy modern disztribúciós komplexum, amely két raktárlétesítményben összesen 72 500 négyzetméter területet foglal magában. A park Janki városában, a Katowice-i autópálya mellett helyezkedik el, körülbelül 15 kilométerre délnyugatra Varsó belvárosától.
A ProLogis Park Janki további ügyfelei a Berfin és a Logwin.
A ProLogis portfoliója a varsói térségben kilenc disztribúciós park 39 épületében több, mint 760 000 négyzetméter modern raktárterületet foglal magában.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nagy változás jöhet az építkezéseknél: az Otthon Startos beruházásoknál is belenyúl a kormány a szabályokba

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai: több millió forintot is spórolhat, aki most csap le valamelyikre

Több mint 2 millió magyar él ilyen lakásban: óriási felújítási gond lehet a háttérben

Brüsszel is lépett: óriási pénzt mozgósítanának a lakhatási válság miatt – Magyarország különösen nehéz helyzetben van
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





