A piac 30%-a az Immoeast kezében – Osztrák terjeszkedés Romániában
100 millió eurót meghaladó kiskereskedelmi ingatlanfejlesztésbe kezd Romániában az osztrák Immoeast. Az osztrák vállalat 2004-ben lépett be a román ingatlanpiacra, s eziádig mintegy 130 millió eurót fektetett be különböző romániai irodaprojektekbe
A konstanzai bevásárlóközpontban 30,000 négyzetméternyi kereskedelmi terület, 14,000 nm irodaterület és egy hotel is helyet kap majd. Az Immoeast a korábbiakban elsősorban az irodapiacra fókuszált keleti szomszédunknál. Összesen 130 millió euróért 4 irodaházatt vásároltak, melyek többek között a Vodafone és a Generali romániai székházának adnak otthont.
A ZF információi szerint az Immoeastnek jelenleg már több, mint 200,000 négyzetméternyi romániai irodaterület van a portfóiójában, ezzel számításaink szerint a teljes bukaresti irodaterület több mint 30%-át tulajdonolja az osztrák vállalat.
A kevés minőségi termék miatt az agresszív akvizíciós politikát folytató Immoeast több fejlesztés alatt álló projektben is részesedést vásárolt, így 75%-os tulajdonos a még építés alatt álló Baneasa Airport Tower-ben. Az osztrák cégnek emellett részesedése van a az Otopeni Logistics projektben és bejelentette egy 130 millió eurós, 40 ezer nm-es irodaház és egy 360 lakásos lakóingatlan megépítését is.

Négy új lakópark, ahol más szintre léphet az otthonteremtés: Duna-parti panoráma, zöld környezet és energiahatékony lakások
Iroda

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Otthon Start: 12 százalékkal kilőttek a lakásárak, aztán váratlanul lefékezett a piac

Indul a panelházak nagy átalakítása? Már több kerületben mérik, mennyit lehet spórolni a rezsin

Felújítod a lakást, és közben nem kell teljes bérleti díjat fizetned: különleges pályázat indult Budapesten

Elveszítik kiváltságaikat a balatoni luxusberuházások: végre a helyiek is beleszólhatnak, mi épül a parton
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





