A Masterplast ragasztógyártó üzemet létesít Ukrajnában
A Masterplast csoport 600 ezer eurós fejlesztéssel ragasztógyárat hoz létre az ukrajnai Sztrijben – közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A homlokzati hőszigetelő anyagokat gyártó társaság korábban bejelentette, hogy 1,4 millió eurós beruházással hőszigetelőlap-gyárat hoz létre a Sztrijben megvásárolt telephelyen. Az újabb bővítéssel a Masterplast ukrajnai beruházásainak összértéke 2 millió euróra emelkedik.
A hőszigetelőlap-gyárban a tervek szerint 2013 júniusában indul meg a termelés, a létesítmény évente 250 ezer köbméternyi lap legyártására lesz képes. A ragasztógyár várhatóan 2013 júliusában kezd termelni, éves kapacitása 20 ezer tonna lesz.
A két üzem összesen 25 embert foglalkoztat majd, de a forgalom felfutásával a létszám megduplázódhat.
A közlemény szerint a Masterplastnak már kilenc éve van leányvállalata Ukrajnában, stabil partnerhálózattal rendelkezik az országban, ami kiváló alapot teremt arra, hogy az új üzemekben készülő termékeit értékesíthesse.
A Masterplast részvényeit a Budapesti Értéktőzsde “B” kategóriájában jegyzik, utolsó záróáruk 500 forint volt március 14-én.
A társaság a legutóbbi tőzsdei jelentése szerint 2012 első félévében 39 millió euró konszolidált árbevételre tett szert az egy évvel korábbi bázisidőszak 36,3 millió eurós bevétele után. Adózás utáni eredménye 85 ezer euró veszteséget mutatott a tavalyi első félév végén, szemben az egy évvel korábbi 313 ezer euró nyereséggel.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat

Bírósági ítélet nélkül is utcára kerülhetnek magyar bérlők – 30 településen bukott ki a súlyos jogsértés

Komoly változásokat sürgetnek a magyar ingatlanpiacon: 10 pontos javaslatcsomagot kapott a kormány

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt – Lakóingatlan-adásvételi tranzakciószám-becslés és jelzáloghitel-előrejelzés a Duna House-tól
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





