A külföldiek rásatartolhatnak a honvédség ingatlanjaira
Huszonhat ingatlanegyüttest kíván első ütemben árverésre bocsátani a Honvédelmi Minisztérium (HM) abból a több mint százból, amely a honvédelem számára feleslegessé vált – tudta meg a Népszabadság.
Hende Csaba miniszter az ingatlanok feleslegessé válását a haderőrendszer átalakulásával magyarázta, és hangsúlyozta, hogy az eladásokból befolyó pénzt a szaktárca különleges kormányengedéllyel magánál tarthatja – írja a lap keddi száma. Bevételi előirányzatot, azaz egyfajta minimumösszeget a tárcavezetés nem állapított meg, pontos határidőt sem szabott meg, de az biztos, hogy még az idén eladják az ingatlanok többségét.
Az értékesítésre szánt ingatlanokat korábban honvédelmi célokra hivatalosan is feleslegessé nyilvánították, egy részüket ingyen adják át az arra igényt tartó és hasznosítani tudó önkormányzatoknak. Az egyelőre százhét, eladásra szánt ingatlan között laktanyák, üdülők, alagsori lakások és földterületek is vannak.
A lap úgy tudja, egyelőre többségében magyar magánszemélyek és cégek érdeklődtek az ingatlanok iránt, de jelentkeztek külhoni befektetők is. A szaktárca a lapnak megerősítette, hogy a licitálás során nem korlátozzák a vevők körét, azaz külföldi személyek és cégek is vásárolhatnak a honvédségi ingatlanokból.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Több mint 2 millió magyar él ilyen lakásban: óriási felújítási gond lehet a háttérben

Brüsszel is lépett: óriási pénzt mozgósítanának a lakhatási válság miatt – Magyarország különösen nehéz helyzetben van

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





