A Google megvette a Metawebet
A Google cég hivatalos blogján jelentette be, [1] hogy felvásárolja a Metaweb [2] céget, és szorosabbra vonja a keresőmotor együttműködést a Metaweb szabadon hozzáférhető, 12 millió bejegyzést tartalmazó, Freebase webes adatbázisával. Az adatbázis ettől még ingyenes és nyílt marad.
A felvásárlás célja természetesen a Google keresési hatékonyságának növelése, illetve szavak, kifejezések keresésére alapuló algoritmus fejlesztése, hogy az próbálja meg megérteni a keresőkifejezéseket, a szavak közti összefüggést. Ez valamennyire már most is működik a Goolge-ben, a bejelentésben azt a példát hozták fel [3], hogy ha az ember az amerikai elnök születésnapjára kíváncsi, elég beírnia a “Barack Obama birthday” keresőkifejezést.
Ugyanez összetettebb kereséseknél már nem megy, például nem tudjuk egyszerűen kilistáztatni a keresővel az összes 40 év feletti Oscar-díjat nyert színészt. A Metaweb segítségével nagy lépést tesz a kereső arrafelé, hogy ilyen komplex kereséseket is értelmezni tudjon az algoritmus, és ne csak a puszta szavakat keresse a neten.
A Metaweb az indulása után egy évvel, 2006-ban 15 milliós, majd 2008-ban újabb 42,5 millió dolláros befektetést kapott. A Google-felvásárlás áráról nem árultak el részleteket, de elemzők szerint valószínűleg bőven a két tőkeinjekció összege felett fizetett a cégnek. A Google mostanában egyébként sem spórol a befektetéseinél, nemrég 700 millió dollárt fizettek az ITA, repülőjegyárak és -menetrendek rendszerezésével, keresésével foglalkozó online szolgáltatásért.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Nem érkeznek a vevők? Lehet, hogy már az első fotó miatt továbblépnek az érdeklődők

A Corvinusra vagy az ELTE-re vettek fel? Nagyszerű kiadó lakásokat hozunk a környékről!

Lakások ezrei bújhatnak meg a pincékben? Megszólalt a minisztérium, eldőlt, jöhetnek-e az olcsó alagsori otthonok

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





