A CBRE ötödszörre is a legnagyobbak listáján
A CBRE csoport immár ötödik egymást követő évben szerepel a Fortune magazin 500-as listáján. A CBRE továbbra is az egyetlen kereskedelmi ingatlanszolgáltató, amely valaha is bekerült az 500 legnagyobb amerikai székhelyű vállalat közé
„Sikerünk tudástőkénken, együttműködési képességünkön, globális erőforrásainkon, illetve ügyfeleinknek nyújtott első osztályú szolgáltatásainkon alapul.” – nyilatkozta Konthur Adrienne, a CBRE budapesti ügyvezetője. „Helyezésünk egyetlen kereskedelmi ingatlanszolgáltatóként a Fortune 500-as listáján tovább erősíti ügyfeleink bizalmát munkatársaink és kivételes eredményeink iránt Magyarországon és világszerte egyaránt.”
A Fortune 500 az egyesült államokbeli vállalatokat rangsorolja forgalmuk alapján. A CBRE a 416. helyezést érte el, 24 helyet javítva tavalyi pozícióján.
Az év elején a CBRE már kilencedik egymást követő évben vezette az amerikai nemzeti ingatlan-befektetők (National Real Estate Investor) “Legjobb ügynök” listáját. A vállalat idén másodszorra lett a Fortune legvonzóbb cégeinek listáján is első az ingatlanszolgáltatók között.
2011-ben a CBRE globális eladási és bérleti tranzakcióinak értéke elérte a 159 milliárd dollárt, az általa és leányvállalatai által menedzselt kereskedelmi ingatlanok és vállalati létesítmények területe pedig megközelíti a 300 millió négyzetmétert.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Átvették a fiatalok a lakáspiacot, a harmincasoké a főszerep – és nem garzonokat vesznek

A legtöbben ezen buknak el hitelfelvételkor – pedig évekre meghatározhatja a családi kasszát

Már milliókat bukhatsz, mielőtt beköltöznél: ezt a hibát rengeteg lakásvásárló elköveti

Lassul vagy csak válogatósabb lett az ingatlanpiac?
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





