Árverésen is szerezhet lakást. Így induljon el!

Ingatlant árverés útján is szerezhetünk. Újabban az úgynevezett Elektronikus Árverési Rendszer (EÁR) ad erre lehetőséget. Segítünk eligazodni benne, illetve az ahhoz történő hozzáférésben.

Az árverési rendszer a http://arveres.mbvk.hu honlapon érhető el, itt találhatjuk meg az éppen aktuális árveréseket. Ezen belül ingók és ingatlanok között válogathatunk. Amennyiben valamely ingóság, vagy ingatlan felkeltette az érdeklődésünket, nincs más dolgunk, mint elmenni bármely tetszőleges végrehajtóhoz, akinél regisztrálhatunk a rendszerbe. Fontos tudni, hogy ezt csak az első árverésben történő részvétel előtt kell megtenni, ezután már saját felhasználónévvel és jelszóval licitálhatunk.

Amennyiben magánszemélyként kívánunk regisztrálni, a végrehajtónál szükség lesz a személyi igazolványra, adóigazolványra, valamint a lakcímkártyára. Amennyiben jogi személyként, a fenti okmányok mellett a cégkivonatot is a végrehajtó rendelkezésére kell bocsátani.

A regisztrációnak van egy egyszeri, 6.000,- Ft összegű díja. Ezt a végrehajtónak kell megfizetni, aki cserébe átadja az árverési rendszerbe történő belépéshez szükséges jelszót, illetve felhasználónevet. Az adatokat gondosan őrizzük meg, illetve vigyázzunk, nehogy illetéktelen személy kezébe kerüljenek, mert abból könnyen gond lehet: képzeljük csak el, hogy egyik reggel arra ébredünk, hogy akaratunkon kívül egy ötvenmilliós ingatlan „boldog” tulajdonosai lettünk!

Ezt követően a végrehajtónak megadott e-mail címre érkezik egy aktiváló üzenet, a benne található linkre kattintva már csak pár lépés választ el minket a regisztráció befejezésétől. A link mögött található utasításokat követve könnyedén beléphetünk az árverési rendszerbe, ahol már csak ki kell keresnünk a korábban kiválasztott ingóságot, vagy ingatlant.

Ahhoz, hogy megkezdhessük a licitálást, a becsérték 10%-át letétbe kell helyeznünk. Ezt azonban már nem tehetjük meg bármely végrehajtónál, kifejezetten annál kell, aki az adott árverést meghirdette. Utalással, illetve készpénzzel is teljesíthetjük a letétet. Az árverést meghirdető végrehajtó azután aktiválja az EÁR-ben a licitet, mihelyst az összeget a végrehajtói számlán jóváírták, illetve készpénzben letétbe helyezték nála. A 10% természetesen visszajár, ha az árverés végén a nyertes licit nem a mienk.

Ezután nincs más dolgunk, mint a legmagasabb ajánlatot adni. Természetesen a licitálást már nem úgy kell elképzelnünk, ahogy az a filmekből megszokhattuk: amennyiben a licitre fenntartott idő közvetlen befejezését megelőzően érkezik licit, az árverés ideje öt perccel meghosszabbodik, hogy legyen idő átgondolni a következő lépést – visszalépünk, vagy tovább licitálunk?

Ingatlanárverésen a legalacsonyabb vételi ajánlat a becsértékhez viszonyított 50-70%-os összegben tehető. A minimum vételár több tényezőtől is függ: például attól, hogy lakó-, vagy nem lakóingatlanról beszélünk. Fogyasztóval kötött szerződésből eredő tartozás esetén az ajánlat nem lehet kisebb, mint a becsérték összege. Amennyiben az ingatlan az adós egyetlen ingatlantulajdonáról beszélünk, a megelőző hat hónapban is itt lakott, és az árverés idején is ebben lakik, szintén nem lehet alacsonyabb ajánlatot adni a becsérték összegénél.

Szerzőnk Dr.  Molnár Gergő Zsolt, a Jogado Blog szakértője

Ecovis Hungary Legal, ecovis.hu