VÉGRE! Százezreket kaphatsz kapufigyelő pályázaton
Vélhetően kísérleti jelleggel úgynevezett kapufigyelő pályázatot írt ki az erzsébetvárosi önkormányzat. Némi pénzt lehet nyerni biztonsági berendezések felszereléséhez.
Társasházak, lakásszövetkezetek, önkormányzati tulajdonban lévő lakóépületek kezelői, háziorvosi rendelők, önkormányzati intézmények és egyházak lehetnek olyan szerencsések, hogy biztonsági berendezések létesítéséhez támogatást kaphatnak az idei költségvetésében e célra rendelkezésre álló 3 millió forint erejéig. Nem fejenként, hanem összesen.

Ennek az eladó lakásnak a Dembinszky utcában is jól jöhet a kapufigyelő – még több info a képre kattintva
Hivatalosan a pályázat célja a kerületben élők biztonságérzetének, a kerület közbiztonsági helyzetének javítása. Az Otthontérkép bűnözési térképnézete szerint az elmúlt három év alatt az összes bűnesetek száma felére, 926-ra esett a kerületben. Ezen belül azonban a lakásbetörések száma a lakosságéhoz képest nagyon magas, évi 70-100 között van. A rablás, garázdaság és más vagyon elleni bűncselekmények aránya közepes, de például Belső-Erzsébetvárosban kifejezetten magas, tavaly meghaladta ez ezret, vagyis naponta legalább hármat követtek el. Erzsébetvárosi ingatlanokat egyébként a startlak.hu-n is érdemes keresni, elég jó a kínálat.
A kapunként legfeljebb 250 ezer forintos támogatást meg kell előlegezni, a jelentkezők a felszerelés után kaphatják meg számla ellenében. Fontos, hogy vissza nem térítendő pénzről van szó. Jelentkezni 2017 augusztus 8-ig lehet, az elbírálást szeptember 4-ig elvégzik.
A pályázó az elnyert pénzbeli támogatást a vele kötött szerződésben, valamint a pályázati kiírásban és a mellékletét képező szabályzatban meghatározott feltételek szerint használhatja fel. Az önkormányzat irodája a számlák kifizetését megelőzően a berendezés megvalósítását (működőképességét) a helyszínen ellenőrizheti.
Tovább a teljes cikkre

Már csak 18 lakás és néhány üzlethelyiség maradt Budapest egyik legizgalmasabb befektetési projektjében
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Felpörgött az építkezés Újbudán: látványos szakaszba lépett a Revital Park, formálódik Budapest új városnegyede

Nem az számít, mennyit ad a bank – hanem az, hogy mennyi marad a zsebedben a hitel után

MBH Index: Tízből hét új lakáshitel Otthon Start hitel volt

Szűkül a kínálat, drágul a déli part: ilyen most a balatoni ingatlanpiac
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





