Milliárdos ingatlanpanama az Andrássy úton
7.5 millárd forintért eladta az Andrássy úton lévő volt Balettintézet-épületet az izraeli Plaza Centers és a Red Sea Hotels. Az évek óta üresen álló patinás ingatlan a portugál Aquapura Hotels tulajdonába került, mely vélhetően luxusszállodává alakítja át az 1884-ben épült épületet a Heti Válasz értesülései szerint.
A tranzakciót az a tény teszi különösen érdekessé, hogy 1997-ben a VI. kerületi önkormányzat mindössze 220 millió forintért adta el az Andrássy úti palotát a magántulajdonban lévő Trivest Kft. által létrehozott Andrássy 25. Kft.-nek, melyet aztán nyilvánosságra nem hozott összegért a fent említett két izraeli cég vásárolt meg, s így került tulajdonukba az épület, mellyel az elmúlt 10 évben nem kezdett semmit az ingatlanfejlesztő.
A spekulatív tartást a jelenlegi 7.5 milliárdos vételár bizonyára igazolja, a (pályáztatás nélül a feladatra kiválasztott) Trivest által 1997-ben 554 millió forintra megállípított értékbecslést viszont egyáltalán nem. A 10,800 négyzetméteres épület 1997-es vételárát a bérlők (Balettintézet) kiköltöztetésének költsége miatt állapították meg a nevetségesnek könnyű szívvel nevezhető 220 millió forintban.
Az ingatlan eladását célzó 220 milliós határozat előterjesztője Kékesi Tibor, a vagyongazdálkodási bizottság egykori elnöke, Terézváros jelenlegi országgyűlési képviselője volt, aki – mint önéletrajzában hangsúlyozza – maga is bejegyzett ingatlanforgalmazó és értékbecslő. A tíz évvel ezelőtt született határozat végrehajtásáért Borsány György polgármester felelt, ő jelenleg Csepelen önkormányzati képviselő. A két politikus pénz- és ingatlanügyi szakértője Fürst György volt, aki később Terézváros gazdasági alpolgármestereként tevékenykedett, jelenleg pedig a fővárosi Centrum Parkoló Kft. ügyvezetője.
Négy jó hely, ahol befektetésnek is ígéretes lakások épülnek
Iroda
Találd meg az új irodát néhány pillanat alatt, és töltsd hasznosan a munkaidődet!
Nagy raktárt keres a belváros közelében? Itt irodát is bérelhet rugalmas feltételek mellett!
Budapest néhány év alatt a hibrid- és távmunkában dolgozók fellegvárává vált!
Jó lokáció és kedvező ár? Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy itt még rugalmas feltételek is várnak?
Raktár
Last-mile logisztika a jövő? A Faedra Group újabb 23 millió eurós beruházással erősít Budapesten!
Nagy raktárt keres a belváros közelében? Itt irodát is bérelhet rugalmas feltételek mellett!
Jó lokáció és kedvező ár? Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy itt még rugalmas feltételek is várnak?
Újra csökkent az üresedési ráta! Van létjogosultsága a rengeteg fejlesztésnek az ipari-, logisztika ingatlanok piacán!
Otthon
Római-part helyett Hegyvidék: élj természetközeli, mégis biztonságos környezetben!
Teljes tiltás helyett inkább adóemelést javasolnak az érdekvédő szervezetek az Airbnb piacán!
Panorámás csoda lakás kiadó a Várnegyed kapujában!
Zala szárnyal, Tolna földbe állt – hullámvasúton az építőipari dolgozók
Dizájn
10 ötlet a lakás pénztárcabarát csinosítására: így dekorálj olcsón is ötletesen
Ezzel a módszerrel tiszta lesz a tűzhely sikálás nélkül: gyors megoldást mutatott az influenszer
8 pont a lakásban, amit sokan elfelejtenek takarítani, pedig igazi baktériumtelepek
Sokan lemondanak erről, pedig irtó jól néz ki: totális tévhit a lakberendezők szerint
Pénz
Donald Trump végzetes szankciókkal sújtaná a dollártól elszakadó országokat
Mindez magyarázhatja összezördülését Putyinnal is.
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Hatalmas újítást hoz a szeptember, jön a QR-kódos fizetés
Szeptember 1-től kezdve várhat elérhetővé.