RERA 2010 Q3
A RERA 2010 harmadik negyedéve során az átadásra került épületekkel együtt 2,33 millió négyzetméternyi modern irodaállományt vizsgált. A technikai feltételek alapján „A” kategóriába sorolt irodaházak továbbra is jelentős részét, mintegy 71,5%-át teszik ki a teljes állománynak.
Mint ahogyan az előző negyedévekben, most sem vizsgáltuk a speciális műszaki kialakítású irodaházakat és a tulajdonosok által kizárólagosan használt épületeket.
Új átadások
A harmadik negyedévben 27 000 m2 irodaterület került átadásra, amely az előző negyedévhez képest 56,2%-kal, 2009 azonos negyedévéhez képest pedig 66,1%-kal alacsonyabb értéket jelent.
A most elkészült épületek közül a MOMentum offices és a Szabadság tér 14. rekonstrukció eredménye, a Hungária Irodaház külső és belső felújításon esett át, a DC Offices pedig újépítésű irodaházként került a piacra.
A legnépszerűbb a Váci úti irodafolyosó, amely közel 22%-át teszi ki a teljes állománynak, de az új átadásokat tekintve a következő másfél évben várhatóan már nem fog jelentősen bővülni.
Kihasználatlanság
A RERA mérései alapján az átlagos kihasználatlansági ráta a harmadik negyedévben 26,8%-ra nőtt, mely az előző negyedévhez képest kismértékű emelkedést jelent. A trend a növekedés lassulását mutatja, az irodapiaci kihasználatlanság rövidesen elérheti a csúcspontot.
A korábbiaktól eltérően a kihasználatlanság a Váci úti irodafolyosón 20% fölé emelkedett (21,9%), az észak-budai régió pedig ebben a negyedévben 21,7%-kal a legalacsonyabb értéket érte el az alpiacok között.
A növekedő piaci aktivitásnak köszönhetően a többi alpiaccal ellentétben a dél-budai és a dél-pesti régióban csökkent az irodaterületek kihasználatlansága.
Közvetlen Balaton-part vagy a budai hegyvidék való neked?
Iroda
Ezt az irodát válassza, ha fontos Önnek cége presztízse!
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Add el ingatlanodat úgy, mint egy profi!
Számoljunk! Kidobott pénz vagy megtérül valaha a csapatépítés költsége?
Biztonságos időskor az Aranykor Lakóparkban
Árcsökkenés: csapj le gyorsan ezekre az ingatlanokra!
Dizájn
3 egyszerű módszer a kerti bútor tisztítására – Nem mindegy, milyen anyagot mivel ápolsz
Gyönyörű, modern fürdő lett a régies helyiségből – Inspiráló ötleteket osztott meg a népszerű tervező
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.