Beinduló fejlesztések és minőségi fordulat várható
A legtöbb statisztikai adat már kifelé mutat a válságból. A javuló ipari termelési index, a felfutó gyártás és az emelkedő GDP mind azt mutatják: közeledik a zűrös időszak vége. Azonban nem meríthet mindenki egyformán a jóból, derül ki Europolis jelentéséből.
Az építőipart nézve most a logisztikai parkok vannak a legjobb helyzetben. A gazdaság élénkülésére ezek a projektek tudnak a leghamarabb reagálni. Nemcsak új tervezésekre kell gondolni, mert a meglévő kapacitások racionalizálása, a hatékonyság növelése is jó üzletet rejt magában. Egy-egy hibernált projekt feltámasztása is komoly lendületet adhat a cégeknek.Persze az új beruházások is hamarabb látóhatárra kerülnek, mint például egy kizárólag lakás- vagy irodafejlesztésekkel foglalkozó cégnél. Ugyanis míg ez utóbbiak fejlesztési ideje legalább egy, másfél év, addig egy logisztikai park esetében alig 6-8 hónapról beszélhetünk – mondja Széll Csaba, az Europolis Park M1 ügyvezető igazgatója. A könnyűszerkezetes építkezés gyorsabb tervezést és tempósabb kivitelezést tesz lehetővé. Összességében tehát a logisztikai parkok tudják leghamarabb lereagálni a javuló helyzetet.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Újbuda fékez, Ferencváros száguld, átrendeződik Budapest újlakáspiaca

Végre megszűnhet a káosz a budai rakparton? Védett bringasáv épül, a parkolóhelyeknek búcsút inthetünk

Kilenc éve zárva, százmilliárdos felújítás előtt áll Budapest ikonikus múzeuma – végre fordulat jöhet!

Fordult a lakáspiac: Budapesten már csökkennek az árak, nő az alku, és egyre inkább a vevők diktálnak
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





