Így változik a cafeteria
Bár vannak még bizonytalan pontok a béren kívüli juttatások jövő évi szabályozásával kapcsolatban, az már most látszik, hogy a cafeteria még kedvezőbb lesz a vállalatok számára – derül ki egy friss elemzésből.
A NEXON humánügyviteli tanácsadó cég számításai szerint jövőre a 2010-esnél kedvezőbb lesz a vállalatok számára a béren kívüli juttatások alkalmazása. Amennyiben például egy vállalat 100 000 forintos cafeteriát kíván adni a munkavállalóinak, az – kedvezményes elem esetén – idén a cég számára 125 000 forintos ráfordítást jelentett, míg jövőre csak 119 040 forintba kerül. “Mivel az adóteher nagy részét a vállalatok idén is a munkavállalókra hárították, ez azt jelenti, hogy jövőre a rendelkezésre álló keretből több jut a dolgozók zsebébe” – magyarázta Novák Éva, a NEXON cafeteria-szakértője.
A jövő évi cafeteria nem csak az idei évhez képest, hanem a bér jellegű juttatásokhoz viszonyítva is kedvezőbb lesz. Az előbbi példánál maradva jövőre a 16 százalékos személyi jövedelemadó mellett a bruttó 100 000 forintos bér jellegű fizetésből 62 180 forint kerül a munkavállalóhoz, míg a vállalatnak összesen 128 500 forintot kell kifizetnie a különböző járulékokkal együtt. “A különbség főleg akkor feltűnő, ha az arányokat nézzük: a bér jellegű juttatásnál a vállalati ráfordítás 48 százaléka jut a munkavállalókhoz, míg a kedvezményes cafeteria esetén 84 százalék” – magyarázza Novák Éva.
Az elemzés további részét itt olvashatja.

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

A gyors lakáseladás valódi kulcsa: ezek a lépések döntik el, hogy hetek vagy hónapok alatt találsz vevőt

Meghökkentő trend terjed Európában: milliókat fizetnek a fiatalok, mégsem kapnak saját lakást

Riasztó adat: megugrott a lakáskárok száma Magyarországon – egyetlen hónap alatt történt az éves károk harmada

Teraszos új lakás a XIII. kerületben: prémium otthon jelent meg a Kartács utcában közel 1,74 millió Ft/nm áron
Dizájn

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





