Még jóideig nem lesz mélygarázs a Kossuth téren
Megszüntetné a Kossuth téri mélygarázs beruházási szerződését a városvezetés. György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes szerint a szerződésben szereplő határidő, vagyis idén december 31. nem teljesíthető, miután a megvalósításért felelős Parking Kft. a jogerős építési engedélyt nem tudta megszerezni.
A mélygarázs, látogatóközpont és közpark építése a közeljövőben biztosan nem kezdődik meg, mivel Magyarország a jövő év első félévében uniós elnökségi feladatokat lát el, így a Parlament környékén nem időszerű az építkezés.
A fővárosi önkormányzat és az Országgyűlés Hivatala még 2008-ban írt alá megállapodást a Kossuth téri mélygarázzsal kapcsolatos beruházásokra. A közpark terveztetését és engedélyeztetését a hivatal, a látogatóközpontét és a mélygarázsét az önkormányzat vállalta. A Parking Kft. koncessziós szerződésben vállalta a beruházás teljes megvalósítását, 2010. december 31-i határidővel.
Időközben a Parking Kft. nem tudta időben megszerezni a jogerős építési engedélyt egy V. kerületi korlátozó rendelet miatt, így a véghatáridő sem teljesíthető. A kivitelezést a közeljövőben sem lehet megkezdeni az uniós elnökség miatt. Miután a kialakult helyzetért sem az önkormányzat, sem az Országgyűlés Hivatala nem felelős, a teljesítés lehetetlenné válása miatt megszüntethető a szerződés – magyarázza az előterjesztésben György István.
Ha a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén elfogadja az előterjesztést, akkor a főpolgármester megkezdi az egyeztetést a hivatallal a helyzetről. Emellett megszüntetnék a Parking Kft.-nek adott tagi kölcsönről szóló határozatot is, amelyet kizárólag a beruházáshoz kapott a cég. Ennek összege 289 millió 959 ezer forint, ezt a Parking-nak vissza kell fizetnie.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

Tizenötéves rekord a felsőoktatásba jelentkezők számában – Mutatjuk a legjobb kiadó lakásokat az ELTE és a BME környékéről

Vészhelyzet Sopronban? Már locsolják az azbeszttel szennyezett utcákat, de a valódi megoldás még várat magára

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





