Mi várható jövőre az irodapiacon? – A piaci tisztulás megállíthatatlan
Az irodaházak piaca idén közel sem zár jó évet, sem az új átadások, sem az üresedési ráták alakulása, sem a piacon tapasztalható bérleti díjak, de – a magasnak mondható tranzakciós hozamok ellenére – még a befektetések sem hoztak örömteli eseményeket.
Az idei év azonban lassan véget ér, és ahogy egy ideje látszik is, jövőre már jóval letisztultabb piacon fognak fejleszteni, elemezni, közvetíteni és adni-venni a szektor szereplői − ki-ki a maga területén.
Nehéz évük volt az új átadásoknak
A közvetlenül a válság előtt vagy annak elején megindított ingatlanfejlesztések közül szinte minden olyat átadtak, amelynek az építését nem tudták vagy nem akarták felfüggeszteni. Ezekkel az átadásokkal pedig igencsak próbára tették a saját, illetve megbízott értékesítő, közvetítő csapatokat, mivel szinte már közhelyszámba megy, hogy jelenleg a bérlő és a vásárló az úr, már ha akad egyáltalán. Ez az állapot azonban egyes részpiacokon a következő egy-két évben fordulatot vehet, sőt szinte bizonyos, hogy fordulatot is vesz majd, és szép lassan visszatér egy egészségesen növekvő pályára. Persze a jelenleg minden három kiadott négyzetméterre jutó egy üres négyzetméter feltöltése − ami 25% körüli kihasználatlanságot jelent az irodapiacon − még eltart egy ideig, de az elemzői várakozások szerint a térben és minőségben differenciált irodapiacon jól kirajzolódnak azok az alpiacok, amelyek elsőként számíthatnak majd a kereslet élénkülése okozta érdeklődésre.
Tovább a teljes cikkhez

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Fordult a lakáspiac: Budapesten már csökkennek az árak, nő az alku, és egyre inkább a vevők diktálnak

Már nem viszik el bármi áron a lakásokat: a túlárazott ingatlanok hónapokig is a piacon ragadhatnak

Budapest helyett, mégis a közelében: ezért lehet jó választás a váci Duna-part

Fordult a kocka a lakáspiacon, országosan is csökkentek az árak és már a vevők diktálnak
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





