Világgazdaság: “újracsillagozás” a magyarországi hotelekben
Július elsejétől nem használhatják minőségi kategóriaként a csillagos besorolást azok a hotelek, amelyek nem minősíttetik magukat a Magyar Szállodaszövetség által kezelt Hotelstars Union rendszerben. Ez a jelen állás szerint legalább öt-hatszáz hazai szállodát érinthet majd – olvasható a pénteki Világgazdaságban.
A gazdasági napilap cikkéből kiderül, hogy az eddig kötelező osztálybesorolást felváltó új minősítőrendszerhez való csatlakozás önkéntes, azonban csak az abban szereplő szállodák használhatják majd a csillagokat minőségi kategóriaként, mert az a szövetség védjegye lett.
Eddig összesen hét szálloda minősítése történt meg, kilencvennél van folyamatban az eljárás, a szövetség célja pedig az, hogy az év végéig számuk elérje a 200-250-et, két-három éves távlatban pedig azt szeretnék elérni, hogy a 758 hazai hotel fele már a Hotelstars Union csillagait használja. Az új rendszertől a hotelek színvonalának javulását várja a szakszövetség, amely azért is lobbizik, hogy a minőségjavító szállodai fejlesztésekre is lehessen támogatásért pályázni az Új Széchenyi-tervben – ismerteti a Világgazdaság.
Közvetlen Balaton-part vagy a budai hegyvidék való neked?
Iroda
Ezt az irodát válassza, ha fontos Önnek cége presztízse!
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Add el ingatlanodat úgy, mint egy profi!
Számoljunk! Kidobott pénz vagy megtérül valaha a csapatépítés költsége?
Biztonságos időskor az Aranykor Lakóparkban
Árcsökkenés: csapj le gyorsan ezekre az ingatlanokra!
Dizájn
3 egyszerű módszer a kerti bútor tisztítására – Nem mindegy, milyen anyagot mivel ápolsz
Gyönyörű, modern fürdő lett a régies helyiségből – Inspiráló ötleteket osztott meg a népszerű tervező
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.