Megnyílik a világ legmagasabb felhőkarcolója
Január 4-én nyílik meg a világ legmagasabb felhőkarcolója, a 818 méter magas és 4,1 milliárd dollárból felhúzott Burj Dubai, a szuperlatívuszok épülete.
Az emberkéz által valaha is létrehozott legmagasabb alkotás többszöri halasztás után a mostani tervek szerint azért január 4-től nyitja meg kapuit bérlői előtt, mert ez a nap a dubaji sejk trónra lépésének évfordulója. A gigantikus toronyház 160 emeletből áll és olyan hatalmas, hogy tiszta időben akár 100 kilométerről is látszik az arab sivatagban.
Ebben az épületben működnek majd a világ leggyorsabb liftjei (másodpercenként 18 méteres, azaz 65 km/órás végsebességgel), amelyek ráadásul emeletesek lesznek: szintenként 21 fő szállítására alkalmasak.
Az épületről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Olyan magas, hogy tetején a levegő hőmérséklete akár 8 fokkal is hűvösebb lehet, mint a bejáratánál. Megépítéséhez 230 ezer köbméter betont használtak fel, ami közel két kilométer hosszú gyalogjárdára lett volna elég. Az épület hasznos alapterülete 334 ezer négyzetméter lesz
A Burj Dubai ad majd otthont a világ legnagyobb bevásárló-központjának, amelyben 1200 üzlet lesz. Háromezer lakás is helyet kap az irdatlan monstrumban, amelynek 78. emeletén lesz a világ legmagasabb szabadtéri uszodája. A 124. emeleten, 442 méter magasan a világ harmadik legmagasabb nyilvános kilátója várja majd az érdeklődőket.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ne maradj le a legjobb lakásokról! Így értesülhetsz elsőként az új hirdetésekről és az árcsökkentésekről

Négy ingatlan, amelynek most csökkent az ára – akár 10 millió forintot is spórolhatnak a vevők

Vagyonadó jöhet a milliárdos ingatlanokra: így számolhatják ki, mennyit kell fizetniük a tulajdonosoknak

Karácsony Gergely nyilatkozott: Rákosrendező és a Diákváros lehet a következő évek két legfontosabb beruházása
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





