Az Actavis is a Népliget Centerbe költözik
Új bérlő érkezik a Népliget Centerbe: a generikus gyógyszerek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Actavis Magyarország Kft. 2010 márciusában telepíti át székhelyét Debrecenből a budapesti irodaházba. A napokban megkötött bérleti szerződés megközelítőleg 690 négyzetméternyi területre vonatkozik a GreenBuilding tanúsítvánnyal is rendelkező Skanska-irodaházban.
A Skanksa Magyarország által fejlesztett Népliget Center három épülete mintegy 26,000 négyzetméter kiadó irodaterületet foglal magába. A 9200 négyzetméter területű első fázist 2008 januárjában adták át, további két épület várhatóan 2010 második negyedévére készül el, 16 600 négyzetméternyi irodahelységet kínálva, három szintes mélygarázzsal és közös zöld kerttel. A Népliget Center az Európai Unió által létrehozott GreenBuilding tanúsítvánnyal rendelkezik, amely igazolja, hogy az épület a magyarországi vonatkozó rendeletekhez képest legalább 25%-kal alacsonyabb energiafelhasználással üzemeltethető. A Skanska számára kiemelten fontos, hogy projektjei megvalósításakor az építőipari megoldásokkal, speciális anyagokkal és folyamatokkal hozzájárulhasson a fenntartható fejlődéshez és elősegítse környezetünk megóvását.
“Nagyon örülünk, hogy az Actavist új bérlőink között üdvözölhetjük a Népliget Centerben” – mondja Andreas Lindelöf, a Skanska Magyarország Ingatlan Kft. ügyvezető igazgatója. – “Az utóbbi negyedévben növekvő keresletet érzékeltünk az új irodák iránt, ami enyhe optimizmust jelez a piacon.”
Az Actavis egyike a világ vezető vállalatainak, generikus gyógyszerészeti készítmények fejlesztésével, gyártásával és értékesítésével foglalkozik és a Skanskához hasonlóan nagy hangsúlyt fektet a környezetbarát szemléletmódra. “A Népliget Center rugalmas és energiahatékony irodai megoldásai pont megfelelnek a mi legfőbb értékeinknek: ésszerű gondolkodás és egyszerűsítésre való törekvés” – indokolja a választást Klaas Postema, az Actavis regionális igazgatója.

Új generációs lakóparkok Budapesten és a Balatonnál – zöld környezet, városi dinamika és energiatudatos otthonok egy helyen
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Elfogyott a közpénz, mégsem adják fel: így születhetnek újjá a hanyatló városrészek

Új korszak jöhet az európai lakáspiacon: nem elég, hogy megfizethető, most már szépnek és zöldnek is kell lennie

A gyors lakáseladás valódi kulcsa: ezek a lépések döntik el, hogy hetek vagy hónapok alatt találsz vevőt

Meghökkentő trend terjed Európában: milliókat fizetnek a fiatalok, mégsem kapnak saját lakást
Dizájn

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





