Összedőlt haiti legnagyobb szupermarkete
Összedőlt a haiti főváros egyik legnagyobb bevásárlóközpontjának az épülete kedden – közölték helyi illetékesek. Az egy hónapja történt földrengés áldozatainak száma összesen elérte a 230 ezret.
A szupermarketben emberek voltak, amikor összeomlott. A romok alatt rekedteket elkezdték kimenteni. A Carribean Market a haiti főváros egy legforgalmasabb bevásárlóközpontja volt. A földrengés azonban súlyosan megrongálta, az ötemeletes épület több szintje egymásra rogyott vásárlók és eladók tucatjainak az életét kioltva.
A szupermarket a természeti csapás óta nem működik. A megmaradt, és most összedőlt épületrészben fosztogatók voltak – mondta a romok eltakarítását irányító szakember az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva.
Elérte a 230 ezret a halálos áldozatok száma
A hivatalos adatok szerint Haitiban elérte a 230 ezret a január 12-én bekövetkezett földrengés halálos áldozatainak a száma. Marie-Laurence Jocelyn Lassegue kulturális miniszter keddi közlése szerint ez az adat még korántsem tekinthető véglegesnek. Sokan ugyanis a hatóságok tudta nélkül temették el rokonaikat.
A karibi országot sújtó természeti csapás halálos áldozatainak a száma nagyságrendileg így már ugyanakkora, mint a 2004 végén az Indiai-óceánon végigsöprő szökőár halottainak a száma.
Huszonhét napig volt a romok alatt egy férfi
Huszonhét napig volt egy férfi a január 12-i földrengés okozta romok alatt Port-au-Prince-ben, de túlélte a megpróbáltatásokat. A 28 éves Evans Moncigracre-ra romeltakarító munkások bukkantak, a fiatalember nagyon lesoványodott és teste teljesen kiszáradt.
A túlélőt a Miami Egyetem Haitiban dolgozó orvosai ápolják. Elmondásuk szerint szinte hihetetlen, hogy páciensük ilyen sokáig kibírta élelem és víz nélkül. Mostanra stabilizálódott az állapota, és meg fog gyógyulni – fűzték hozzá.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

Tizenötéves rekord a felsőoktatásba jelentkezők számában – Mutatjuk a legjobb kiadó lakásokat az ELTE és a BME környékéről

Vészhelyzet Sopronban? Már locsolják az azbeszttel szennyezett utcákat, de a valódi megoldás még várat magára

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





