Az MTV új székházának beruházója bízik a Magyar Televízió anyagi helyzetének rendezésében
A Millenniumi Média Kft. értesült az MTV nehéz pénzügyi helyzetéről, amelynek legfőbb oka, hogy az Országgyűlés a költségvetésben jelentős forrásokat vont el a Magyar Televíziótól. Az MM Kft. – ahogy eddig is – a jó partneri viszonynak megfelelően, együttműködik a Magyar Televízióval.
A Millenniumi Média Kft., mint az MTV új gyártóbázisának beruházója ez idáig minden szerződéses kötelezettségét maradéktalanul teljesítette és bízik abban, hogy a magyar állam által létrehozott Magyar Televízió is teljesíteni fogja a szerződésben vállalt kötelezettségeit.
Magyarországnak rendkívül jelentős károkat okozna, ha az MTV pénzügyi okok miatt nem tudná ellátni közszolgálati feladatait, mert a működése ellehetetlenül az alapfeltételeket biztosító szolgáltatásokat – energiaszolgáltatás, takarítás, őrzés-védés, posta, karbantartás, – végző alvállalkozók kifizetetlen számlái miatt.
A Millenniumi Média Kft. hosszú távú szerződést kötött egy közbeszerzési pályázatot követően a Magyar Televízió új gyártóbázisának létrehozására és üzemeltetésére. Ebben az Országgyűlés által létrehozott Magyar Televízió Közalapítványa és az azt irányító Kuratórium is kötelezettségeket vállalt. A gyártóbázis létrehozásához az MM Kft. a saját tőkéje mellett a német állam által tulajdonolt banktól hosszú távú hitelfinanszírozást is igénybe vett.
A Millenniumi Média Kft. bízik abban: minden felelős döntéshozó tisztában van azzal, hogy az Magyarország számára mennyire káros és milyen következményekkel jár a nemzetközi és hazai befektetők előtt, ha egy állami cég egy közbeszerzésen vállalt kötelezettségét egyoldalúan nem teljesíti.
A Millenniumi Média Kft. bízik abban, hogy az MTV lesz abban a helyzetben, hogy teljesíti a közbeszerzés keretében vállalt szerződéses kötelezettségeit.

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon

Megvan a győztes: 26,9 milliárdos villamosfejlesztés indulhat Budán – teljesen átalakulhat a Duna-part

Lakáslufi vagy csak átmeneti drágulás? Meglepő számok érkeztek a magyar ingatlanpiacról

Új lakóparkok, új életstílusok: négy projekt, négy különböző otthonélmény
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





