Újra meghirdették a horvát állami hajógyárakat
Horvátország privatizációs hivatala szombaton ismét eladásra kínált fel hat pénzszűkébe került hajógyárat. Négyet közülük jelképes összegért, mindössze egy kunáért, azaz 37 forintért kínáltak a nemzetközi tenderen.
Az állami hajógyárakat először 2009 augusztusában próbálta eladni Horvátország, de a nemzetközi pályázatra csupán két érdeklődő jelentkezett. A horvát kormány mindkettőt elutasította. A horvát privatizációs alap kiírása szerint a vevőnek tervvel kell rendelkeznie arra nézve, hogy miként szervezi át az üzemeket 5 éven belül.
Az újabb pályázat határideje április 19. A horvát hajógyárak átszervezése a szomszédos ország európai uniós csatlakozásának feltétele. A hajógyárakban összesen több mint 11 ezer embert foglalkoztatnak. Elemzők szerint az üzemek technikai eszközei elavultak, termelékenységük rendkívül alacsony, és túl sok dolgozót foglalkoztatnak – ezért rendkívül drága lenne az átszervezésük.
A hat gyárból négyet 1 kunáért, vagyis 37 forintért kínálnak megvételre. Az ötödik Pulában működő /Uljanik/ üzem többségi tulajdonáért, a részvények 59 százalékáért csaknem 400 millió kunát (csaknem 15 milliárd forintot) várnak a vevőtől. A hatodik hajógyárat, a Brodosplit-Brodogradiliste nevű üzemet pedig több mint 18 millió kunás (671 millió forintos) nyitóáron hirdették meg.

Négy budapesti lakópark, négy életstílus – válaszd ki a hozzád illőt!
Iroda

Modern irodák Budapest XIII. kerületében – Rugalmas megoldások a Metropol Office-ban

Szolgáltatott iroda: a legkényelmesebb megoldás a modern vállalkozások számára

A Gránit Alapkezelő fókuszában a zöld jövő: átfogó fenntarthatósági fejlesztések a Grandum Ingatlankezelő portfóliójában

Fenntarthatósági rekordokat döntöget a Budapest ONE irodaház
Raktár

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!
Otthon

Ez a kiadó lakás Téged is elvarázsol – hatalmas terasszal a XIII. kerületben

OtthonTérkép mobilapp – Értesülj elsőként a lakásárak változásáról!

Jön az új lakásvásárlási forradalom: a kormány törvényjavaslata mindent megváltoztat az ingatlanpiacon!

Magyarország lehet Európa új bérlakás-nagyhatalma? – Szakértő elárulta, mi hiányzik ehhez!
Dizájn

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Csatlakozz a Libri-Bookline digitális csapatához – keresik új Termékmenedzserüket!

Új karrierlehetőség Székesfehérváron: Vámügynökség Vezető pozíció az Alba-Zöchling Kft.-nél

Építs karriert a kiberbiztonság jövőjében – Business Development Manager-t keres a Bakotech Magyarországra

A világ lassan belefullad a munkaalkoholizmusba – Magyarországon még tűrhető a helyzet
Retail

Vadonatúj pláza nyílt Budapesten
A bevásárlóközpont központi elemet tölt be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
