Mégsem készül el idén a Klotild-palota
Az eredeti tervek ellenére, mégsem készül el 2010-ben a Klotid-palota északi tömbjébe tervezett 5 csillagos Buddha-Bar Hotel. A Mellow Mood Group által fejlesztett luxusszálló, a folyamatos csúszásoknak köszönhetően, legkorábban 2011 végére valósulhat meg, írja a Népszava online.
Az eredetileg 2008-ra, majd 2009-re, utána 2010-re, most végül 2011
végére módosított átadás elsősorban az olasz befektető
koncepcióváltásának, kivitelező cserének, és nem megerősített hírek
szerint finanszírozási problémáknak is köszönhető.
Az
állványzatot ugyan lebontották az egyik legpatinásabb műemléki
épületről, ám 2006 tavaszán megkezdett felújítási munkálatoknak még
igencsak nincs vége. Az eredeti tervek még úgy szóltak, hogy
üzlethelyiségek, apartmanok és szállodai szobák is helyet kapnak az
épületben, azonban mára csak a luxushotel maradt meg a tervekből.
A
Klotild-palotát a Berghelli Group-hoz tartozó Sifim Srt. nevű
ingatlanforgalmazó cég 2002-ben vásárolta meg a Magyar Posta Zrt.-től –
az állami vállalat a Postabank csődjével jutott hozzá az ingatlanhoz –
és eredetileg irodákat és luxusapartmanokat alakított volna ki a műemlék
épületben. Később azonban az olasz cég elállt a tervétől, s
luxushotelnek adta bérbe a palotát. A tulajdonos időközben 2008 nyarán
megvált a korábbi kivitelezőtől, a Pillér 2000 Építőipari Kft.-től is, a
felújítást a Magyar Építő Zrt. vette át.
A leendő Buddha-Bar
Budapest Klotild Palace ötcsillagos luxusszállodában 102 szoba, 11
lakosztály, konferenciaterem, elegeáns üzletek, étteremek, kávézók, és
egy üvegkupolás tetőterasz is kialakításra kerül.

Nem csak lakások épülnek: ezek a projektek már a jövő városi életére készülnek
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Budapest egyik legismertebb utcája teljesen átalakul: zöldebb, csendesebb és látványosan modernebb lesz a Mester utca

10 ezer új otthon, metró, parkok és autómentes zónák jönnek Rákosrendezőn – Itt vannak a részletes tervek

Hónapokig nem érdeklődnek a lakásod iránt? – Nem biztos, hogy a piac a hibás

Kijózanító számok az ingatlanpiacról: a befektetők profitjának 80%-át nem a bérlők termelték meg
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





