A Futureal a 10. a legnagyobb európai fejlesztők listáján
A nemzetközi ingatlanszakmai lap, a PropertyEU 2009-es tanulmánya szerint a Futureal a 10. helyre lépett előre az európai ingatlanfejlesztők listáján. Az 500 millió euró értékű folyamatban lévő fejlesztésben érdekelt cég a 20. helyről rukkolt előre.
Mintegy 500 millió euró értékű folyamatban lévő, vagy befejezett, illetve további 1 milliárd euró értékű előkészítés alatt álló fejlesztésével a múlt évi 20. helyről került az európai ingatlanfejlesztők élvonalába, a 10. helyre a Futureal az európai ingatlanfejlesztők rangsorában.
A Futureal jelenleg 11 építés alatt álló projekten dolgozik, melyek összterülete meghaladja a 300 ezer négyzetmétert. További 9 projektje előkészítés alatt áll. A cég portfoliójában szerepel Közép-Európa legnagyobb városfejlesztési programja a Corvin Sétány, és a 30 ezer négyzetméter alapterületű nagybányai Gold Plaza bevásárló és szórakoztató központ is, a válságot túlélt kevés romániai bevásárlóközpontok egyike, amely még idén ősszel megnyitja kapuit.
Büszkék vagyunk az elért eredményre, így a Futureal mára nem csak Magyarország egyik vezető ingatlanpiaci szereplője, hanem európai viszonylatban is az élvonalban van. Külön öröm számunkra, hogy nem csak megőrizni tudtuk eddigi pozíciónkat, de jelentősen előreléptünk a ranglistán. Bízom benne, hogy ez az eredmény még jobban megerősíti cégcsoportunk pozitív megítélést, és további lendületet ad jövőbeni terveink elérésében – kommentálta a helyezést Futó Gábor, a Futureal Csoport vezérigazgatója.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Lapos a hangulat az ingatlanpiacon, de hosszabb távon még mindig látványos a drágulás

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





