Az SCD tette a legjobb ajánlatot Sármelléken
Eredményes volt a Sármelléki Repülőtér üzemeltetésére kiírt nyilvános pályázati eljárás, melyen az SCD Csoport tette a legjobb ajánlatot, írja közleményében az SCD Csoport. A cég azonban közlése szerint a mai sajtóhírekkel ellentétben még nem írta alá az üzemeltetésről szóló szerződést.
Az SCD szerint a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) mai ülésén
elhangzottakkal ellentétben a szerződéskötési folyamat még nem zárult le
a tulajdonos sármelléki és zalavári önkormányzatokkal. A tárgyalások
során a felek arra törekednek, hogy hosszú távú és stabil feltételeket
teremtsenek a légikikötő zavartalan működése és fejlődése érdekében.
Az SCD Group és a tulajdonos önkormányzatok fontosnak tekintik,
hogy a sármelléki nemzetközi légikikötő működtetéséről kizárólag hiteles
információk lássanak napvilágot. Ennek megfelelően a felek cáfolják azt
a sajtóértesülést, mely szerint a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke
Suchman Tamás részt vett az SCD és az önkormányzatok közötti
megállapodás előkészítésében. A BFT mai tájékoztatóján ismertetett, a
Sármelléki Repülőtér tervezett utasforgalmára vonatkozó számadatok sem
tükrözik SCD számításait, azok nem egyeznek a társaság álláspontjával –
áll a közleményben.
Az SCD csoport és a megállapodásban
érintett önkormányzatok kizárólag a nemzetközi légikikötő
üzemeltetéséről aláírt szerződést követően kívánnak nyilvánosság elé
állni.

Négy új lakópark, négy különböző életstílus – Találd meg azt az otthont, ami igazán hozzád illik
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel

Ingyen tervek, milliós támogatás: most újabb budapesti panelházak újulhatnak meg kedvező feltételekkel

Spekulánsok szorításában az európai lakáspiac? Súlyos figyelmeztetést adott ki az EU, sürgős lépéseket sürgetnek

Csak az árcsökkentés rázhatná fel a balatoni ingatlanpiacot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




