Csalogatják az üzletláncot keletre
Az elsősorban háztartási vegyiárukat forgalmazó Vianni és Limit Üzletlánc az idén tovább bővíti boltjainak számát, az első kelet-magyarországi egysége várhatóan két hónapon belül nyílik meg – írja az MTI.
Jelenleg 30, 80-300 négyzetméter közötti alapterületű Vianni üzlet működik Nyugat-Magyarországon, ezek közül 5 saját, a többi franchise rendszerben üzemel. A társaság éves forgalma 2,5 milliárd forint. A 10 éve alakult vállalat tulajdonosai magyar magánszemélyek. Ugyanakkor a cég közlése szerint, egyre többen keresik meg Kelet-Magyarországról, hogy franchise rendszerben üzemeltetnének Vianni üzleteket. Még az idén új egység nyitása várható Gödöllőn, Nyíregyházán, Debrecenben, Szegeden, Bicskén, Körmenden, Kőszegen és Pécsett. Szintén két hónapon belül várhatóan már élelmiszereket is árulnak. Eddig is voltak a Vianni Üzletláncnak olyan tagjai, amelyek élelmiszer ABC jellegű kereskedelmet folytattak korábban, majd ezt követően csatlakoztak a hálózathoz, megtartva az addigi élelmiszer profilt és beszerzési lehetőségeket. Azonban eddig nem volt erre külön kidolgozott koncepció. Nem keresték a kapcsolatot az ABC-jellegű üzletekkel mindaddig, amíg a piaci igények ki nem kényszerítették azt.
Addig míg más üzletek inkább visszafogják expanziós terveiket, különösen figyelemre méltó egy-egy üzletláncolat bővüléséről hallani. Mint ismeretes a kiskereskedelem nem él át túl jó időszakot, már hosszú ideje a csökkenő forgalom jellemzi a piacot. Ugyanakkor az élelmiszer, és az élelmiszer jellegű kiadásokat érinti még a legkevésbé a visszafogás, így nem meglepő, hogy a bővítő üzletek között ilyeneket találunk.

Már csak 18 lakás és néhány üzlethelyiség maradt Budapest egyik legizgalmasabb befektetési projektjében
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Megoldást találhattak a szombathelyi azbesztproblémára: különleges záróréteggel állították meg a kiporzást

Hatalmas fordulat a magyar lakástulajdonosoknál: évek óta nem látott dolog indulhat el az ingatlanpiacon

Felpörgött az építkezés Újbudán: látványos szakaszba lépett a Revital Park, formálódik Budapest új városnegyede

Nem az számít, mennyit ad a bank – hanem az, hogy mennyi marad a zsebedben a hitel után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





