Bevásárlóközpont épül a Gardénia helyén
Rövidesen megkezdődik a Dunacenter nevű bevásárlóközpont építése a lebontott Gardénia csipkefüggönygyár helyén Győrött. A 18 millió eurós invesztíció finanszírozója 50-50 százalékban a CA Immobilien International és a Holler Ivan Group Ingatlan Alapítvány – közölte Holler Iván az MTI-vel pénteken.
Tájékoztatása szerint a CA Immobilien International tőkeemeléssel szállt be a cégbe. A Bank Burgenland 11 millió eurós hitelt biztosít a beruházás részére 15 éves futamidőre.
A 44 ezer négyzetméteres telken 17 ezer négyzetméteres eladóterű bevásárlóközpont lesz egy szinten. A tervek szerint 20-22 üzlet nyílik majd a központban. Élelmiszer, divatáru, textiláru, illatszer, továbbá cipőbolt, bútorüzlet, játék- és sportáruház kap helyet majd a létesítményben. Ezen kívül éttermet és kávézót, valamint játéktermet is berendeznek a falak között. A kereskedelmi cégek bérelni fogják az üzlethelyiségeket. A bérlők a jövő nyáron vehetik át az üzleteket.
A Dunacenter 2009 szeptemberében nyitja meg kapuit. Az üzletközpont szomszédságában 650 gépkocsi parkolására alkalmas pakolóhelyet biztosítanak.
A Dunacenter építésére a héten írták alá a megállapodást a generálkivitelezővel, a West Hungaria Bau és az Integrál konzorciumával. A generálkivitelező győri vállalkozó.
A megállapodás értelmében az üzletközponton túl lámpás kereszteződést is építenek, és a leendő létesítmény megközelítésére szolgáló főutat mintegy 400 négyzetméteren négysávosra kiszélesítik

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





