Drágák lesznek az új plázák – 10%-kal nőhetnek a bérleti díjak
Jelentősen meg fognak ugrani a 2007-2008-ban átadandó bevásárlóközpontok bérleti díjai a Jones Lang LaSalle várakozásai szerint. A legnagyobb budapesti fejlesztésről, az Arena Plaza jövőjéről nem túlságosan optimista a tanácsadó cég, a hatalmas bevásárlóközpont ugyanis határozottan rossz helyen fekszik tömegközlekedési szempontból.
Ugyanakkor a JLL szerint a kritikus tömeg elérése miatt vélhetően működőképes lesz a bevásárlóközponz, melyben vonzerő lehet a 22 termes multiplex és IMAX mozi.
A másik nagy budapesti plázafejlesztésben, az ING által épített 50 ezer nm-es Budai Skálában a JLL bérbeadóként érdekelt, s eddigi tapasztalatai szerint élénk az érdeklődés a bérlők oldaláról. 2009-2010-ben nyílhat meg egy 55 ezer nm-es budaörsi bevásárlóközpont az M1-M7 közös szakaszán. 2009-re léphet be a kereskedelmi ingatlanpiacra a Corvin Sétány, míg a Belvárosban több fejlesztés is folyamatban van (volt BÉT épület, Divatcsarnok, Vörösmarty tér – ING épület, Klotild Palace).
Ipari ingatlanok: erős kereslet
2006 végére az átadott modern raktárállomány meghaladta az 1.15 millió négyzetmétert. A fejlesztők továbbra is az M0-s körgyűrű és a városból kivezető autópályák környékére összpontosítanak, azonban néhány vidéki fejlesztés is megindult (pl. Prologis Hegyeshalom) Az elmúlt évben a kereslet igen erős volt, mellyel a kínálat nem is volt képes teljesen lépést tartani. A kihasználatlansági ráta – a 2-3 évvel ezelőtti 10%-os szinthez képest – ennek megfelelően meredeken zuhant, s jelenleg 6%-on áll a JLL adatai szerint.
A nemzetközi cégek jellemzően 3,000 négyzetméternél nagyobb ipari ingatlanokat keresnek, míg a helyi vállalatok 500-1,000 nm-es területeket vesznek bérbe. Átlagosan 3-5 évre kötnek bérleti szerződést a felek. A legmagasabb bérleti díjak logisztikai ingatlanok esetében 6 euró/hó/nm, de területtől és szerződéstől függően akár 3.5 eurós bérleti díjjal is meg lehet úszni a bérlést.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Újabb hitelpiaci rekord az Otthon Start miatt

Kiadó modern utcafronti iroda vagy üzlethelyiség Angyalföld központjában a Kartács utcában

Az 1 milliós támogatás újabb lökést adhat az alsó- és középkategóriás lakáspiacnak

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A 4iG megvásárolta a magyar kézifegyver-fejlesztés meghatározó vállalatának többségi tulajdonrészét
A vállalat 2017 óta fejleszti saját tervezésű kézifegyver-családját.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





