2008 év végén költözik a kormány
2008 év végén költözik a kormány, de azt még nem lehet tudni, hogy hová. A kormányszóvivő rámutatott a Magyar Rádiónak nyilatkozva, hogy 100 milliárd forint körüli megtakarítást jelent a minisztériumok mostani székházainak eladása és a kormányzati negyed kialakítása. A lehetséges helyszínek között emlegettik a Déli-pályaudvart, a Nyugati-pályaudvart, a rákosrendezői és a Kelenföldi-pályaudvar környékét, Észak-Csepelt és Lágymányost is.
2008 év végén költözik a kormány, de azt még nem lehet tudni, hogy hová. A kormányszóvivő rámutatott a Magyar Rádiónak nyilatkozva, hogy 100 milliárd forint körüli megtakarítást jelent a minisztériumok mostani székházainak eladása és a kormányzati negyed kialakítása. A lehetséges helyszínek között emlegettik a Déli-pályaudvart, a Nyugati-pályaudvart, a rákosrendezői és a Kelenföldi-pályaudvar környékét, Észak-Csepelt és Lágymányost is.
A költözésre elsősorban azért kerülne sor, mert költségkímélő megoldás volna, hiszen most 160 ezer négyzetméteren terülnek szét a hivatalok, pedig 100 ezer négyzetméter is elég lenne, ráadásul, míg most 40 euróba kerül egy kormányzati négyzetméternek a fenntartása, addig irodaházakban ez 20 euró.
Danks Emese kormányszóvivő ennek kapcsán elmondta, hogy a kormány az új kormánynegyed kialakítása során hatalmas megtakarítással számol. Most azért annyira drága a fenntartás, mivel az épületek nem irodának épültek, így a funkció ellátására nem teljesen tökéletesek. Az is hozzátette, hogy az ingatlanok értékbecslése hamarosan elkezdődik, a lista augusztus végére lesz nyilvános.
Elmondta még, hogy a kormányzati negyedet magánbefektetők építenék fel és hosszú távú bérleményként használná a kormány, mivel így olcsóbb az üzemeltetés. A kabinet a tervek szerint 2008 végén kezdi a költözést – fűzte még hozzá.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Luxusélet a Budai Vár szomszédságában – prémium, panorámás otthon az Attila úton

Elfogyott a lakás Magyarországon – most jön a nagy állami beavatkozás

„Fázva élnek saját otthonaikban” – sokkoló tény derült ki az európai lakáshelyzetről

Közvetlenül a Balaton hullámai mellett – mediterrán luxusvilla új tulajdonosát keresi
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A 4iG megvásárolta a magyar kézifegyver-fejlesztés meghatározó vállalatának többségi tulajdonrészét
A vállalat 2017 óta fejleszti saját tervezésű kézifegyver-családját.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





