Százszálakékos leányvállalattá fejleszti budapesti képviseletét a Hyp Alpe-Adria
Az osztrák Hypo
Alpe-Adria-Leasing Holding AG szászázalékos leányvállalattá
fejleszti tavaly nyitott budapesti képviseletét, mondta a cég
elnöke, Josef Kircher hétfőn Bécsben.
Úgy vélte, erre alapot ad, hogy az utóbbi két évben
Magyarországon az autólízing mellett – amely az üzlet 70 százalékát
teszi ki – a többi ingó- és az ingatlanlízing jelentősége is megnőtt.
Jelenleg Budapesten 18-an dolgoznak a cégnél, jövőre fiókot
nyitnak Szegeden, Debrecenben és Győrben is, mondta az elnök. Az
idén 25 millió eurós finanszírozás a terv, jövőre 100 millióra
számítanak, tette hozzá.
A cég növelni akarja piacvezető előnyét az ingatlanlízingben, és
megtartani első helyezését a repülőgép- és a hajólízingben
Magyarországon, mondta Kircher.
A Hypo Alpe-Adria-Leasing Zrt. elsősorban vállalati és
ingatlantervezetek, valamint magánügyfelek luxusvásárlásainak
finanszírozásával foglalkozik.
A Hypo Alpe-Adria Leasing Zrt. 50 millió forint jegyzett tőkével
alakult, tulajdonosa 99,8 százalékban a Hypo-Leasing Karnten GmbH,
0,2 százalékban pedig a Hypo Alpe-Adria-Leasing Kft. Közvetett
tulajdonos a Hypo Alpe-Adria-Leasing Holding AG.
A lízingcég a bank-, lízing- és tanácsadói tevékenységet végző
Hypo Alpe-Adria bankcsoport tagja. A Hypo Alpe-Adria csoport
piacvezető Horvátországban, Szlovéniában, Boszniában, de jelen van
Ausztria mellett Olaszországban és Németországban is. A Hypo
Alpe-Adria Csoport csoportszintű mérlegfőösszege a 2005-ös előzetes
adatok szerint elérte a 23,4 milliárd eurót, tőkearányos nyeresége
22 százalék volt.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





