A hitel nem szorítja ki a lakás-előtakarékosságot
A valamivel több mint 1000 milliárdról egy év alatt 1300 milliárd forint közelébe emelkedett a két hazai lakás-takarékpénztár szerződésállománya. Az érintettek szerint ez is jelzi, hogy sem a deviza-, sem a támogatott forinthitelek nem vetették vissza az előtakarékosságot.
Sem a támogatott forint-, sem a deviza hitelek nem vetették vissza az öngondoskodás sajátos formáját, a lakás-előtakarékosságot – áll a Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár elemzésében. A szakértők szerint ezt jelzi, hogy egyetlen év alatt több mint negyedével, 265 milliárd forinttal 1291,7 milliárd forintra bővült a két piaci szereplő szerződésállománya.
Az elmúlt egy évtizedben egymillióan kötöttek szerződést valamelyik lakás-takarékpénztárral (ezek száma a kezdeti négyről mára kettőre olvadt). Amikor valaki szerződést köt, akkor azt meghatározott összegre teszi (ez a szerződéses összeg), amelyben szerepel az előtakarékosság, az állami támogatás, és a pénztár által nyújtott hitel is.
A betétállomány az előtakarékosság során összegyűlt összeget jelenti. Ez a Fundamenta-Lakáskasszánál szeptember végén kerek 90 milliárd forintot tett ki, míg az OTP Lakás-takarékpénztárnál 93,1 milliárd volt. A teljes szerződésállomány idén szeptember végén 692 milliárd forinton állt a Fundamenta-Lakáskasszánál, míg az OTP-nél 599,7 milliárdot tett ki. A múlt év hasonló időszakában 523 milliárd, illetve 503,2 milliárd forint volt a szerződésállomány.
Idén az első három negyedévben a Fundamenta-Lakáskassza 91 800 új szerződést kötött 202 milliárd forint szerződéses összegre. Egy évvel korábban 59 800 szerződést és 114 milliárd forintot regisztráltak. Az OTP pénztára idén 116 400 szerződést kötött 130,4 milliárd forintra, míg tavaly 92 200 szerződésük volt, 105,1 milliárd forint összegben. A Fundamenta-Lakáskassza tehát kevesebb szerződést köt, de egy-egy szerződésre magasabb összeg jut.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





