Az export jócskán megelőzte az importot
Hiába kezd stabilizálódni a belső piac, a külkereskedelemben folytatódott az export-import olló szétnyílása. A kivitel volumene 17,3, míg a behozatalé 8,5 százalékkal növekedett a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb közlése szerint.
Ilyen nagy különbség ritkán adódik a két kereskedelmi irány dinamikája között, de lehetséges, hogy csak egyszeri tényezők miatt nyílt ekkorára az olló. Tavaly decemberben az exportban 14,8, az importban 6,6 százalékos volt az éves növekedés, de előfordultak 30 százalékos visszaesések is.
A külkereskedelmi mérleg többlete a fentiekből adódóan tovább halmozódott, januárban 290 millió eurót ért el. Ezzel egy éve folyamatosan pozitív a szaldó, a tizenkét havi gördülő átlag már a 4,5 milliárd eurót közelíti, de könnyen elérheti az 5 milliárdot is. Szakértők azonban megosztottak abban a tekintetben, hogy ennél tovább is növekedhet-e a szufficit. Többen arra számítanak, hogy a belső kereslet beindulásával a második fél évben már olyan erőteljes lesz az import növekedése, hogy éves átlagban is meghaladhatja az exportét. Ebben a tavalyinál erősebb forint is szerepet játszhat, ugyanakkor a reáljövedelmek nem indokolnának nagymértékű felfutást. Igaz, a valutaárfolyam sem feltétlenül tud hatni a mostanihoz hasonló kereslethiányos helyzetben, ezt jól mutatja az 5 százalékos forinterősödés ellenére is kiugró januári exportadat.
A legjelentősebb forgalomnövekedés a gépek és szállítóeszközök terén volt: a kivitel és a behozatal volumene is több mint 20 százalékkal növekedett az elmúlt év nagyon alacsony bázisszintjéhez viszonyítva.
A cikk további részleteiért kattintson ide.

Modern otthonok a fővárosban és a Balatonnál – exkluzív lakóparkok különböző életstílusokhoz
Iroda

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Alku nélkül nincs üzlet: ennyivel olcsóbban kelnek el a magyar ingatlanok

OtthonTérkép applikáció – Ne maradj le a lakásárak csökkenéséről!

Pénzeső az Otthon Start körül: így zsebelhetsz be akár több százezer forintot pluszban, ha ügyesen kombinálod a hiteleket!

Itt a mesterterv a Mini-Dubaj helyett születő új álomvárosról Rákosrendezőn!
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!

Szendvicskészítő állás a Nimbus Pékségnél Szomoron – csatlakozz egy nagyszerű csapathoz!

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
