Ma reggel startolt Budapest új Főutcája
A projekt első üteme 5,5 milliárd forintba került, amelyből 2 milliárd forintot az Európai Unió állt. Bár hivatalosan csak pénteken adják át a forgalomnak a Belváros Új Főutcáját Budapesten, a gyalogosok, az autósok és a biciklisek azonban már kedden hajnaltól birtokba vehetik a teljesen megújult utcákat.
Belváros-Lipótváros önkormányzata 2007. augusztus elején írta ki a közbeszerzési pályázatot. “Az első ütem kivitelezési összköltsége körülbelül öt és fél milliárd forint volt, ebből kettő milliárd forint volt az Európai Uniós támogatás, a többi részben az önkormányzat önrésze, részben az utcában található különböző ingatlanbefektetők támogatásának az eredményeként jött létre” – mondta el Rogán Antal, V. kerületi polgármester.
A főként süttői mészkőből és gránitból készült, 10 centiméter vastag burkolatok törésállóbbak a korábban a fővárosban használt 2-3 centimétereseknél. A projekt kétségtelenül legnagyobb látványossága az interaktív szökőkút, amely Kovács Csaba és Ásztai Bálint építészek alkotása.
Pest új főutcája a Vígszínházat és a Kálvin teret köti össze. Magában foglalja a Honvéd utcát, a Szabadság teret, az Október 6. utcát, az Erzsébet teret, a Bécsi és Petőfi Sándor utcákat, a Ferenciek terét és a Kecskeméti utcát az Egyetem térrel.
A legtöbb szakaszán megmarad az autóforgalom is, igaz a korábbi, napi 13 ezer jármű töredéke közlekedhet csak erre. A mérések szerint a levegő minősége már az építkezés idején jelentősen javult a környéken. A beruházás keretében 90 új fát ültettek és csak hármat vágtak ki. A részletekről a Belvarosujfoutcaja.hu honlapon interaktív térképeken lehet tájékozódni. Az építkezés 2011-ben a Ferenciek terén biztosan folytatódik, az önkormányzat ugyanis már megnyerte a szükséges uniós forrásokat.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





