Demján Sándor a bankszektorban tör előre
Hamarosan Demján Sándor cégének tulajdonába kerül a Milton Bank, az új tulajdonos a hazai kkv-szektor finanszírozását tűzte ki célul.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerdán engedélyezte, hogy a Magyar Tőketársaság Zrt. 100 százalékos tulajdont szerezzen a Milton Bank Zrt.-ben – közölte a társaság szerdán az MTI-vel. A Demján Sándor által 2009 novemberében alapított Magyar Tőketársaság Zrt. közleményében ismerteti: elsődleges feladatának a forráshiánnyal küzdő magyar kis- és középvállalatok finanszírozását tartja, megítélése szerint a hazai gazdaság fellendülésének segítésére szükség van egy teljesen magyar, hazai tulajdonban lévő bankra.
A korábban a német WestLB AG tulajdonában álló hitelintézetet tavaly vásárolta meg a Wallis Zrt. azzal a céllal, hogy bővítse szolgáltatásait a pénzügyi piacon. A Magyar Tőketársaság Zrt. és a Wallis Zrt. 2010 februárjában részesedésszerzésről és együttműködésről állapodott meg. A további tárgyalások során a vevő ajánlatot tett a 100 százalékos tulajdonrész megvásárlására, amit a Wallis elfogadott. A tranzakció várhatóan május elején zárul.
Az új tulajdonos a későbbiekben tőkeemelés formájában további tulajdonostársak bevonását tervezi. Megfigyelők nem tartják kizártnak, hogy a Milton Bank a jövőben szoros kapcsolatra törekszik a takarékszövetkezetekkel.
A cikk további részleteiért kattintson ide.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

A családi házaknál is leginkább az olcsó ajánlatokat keresték a vevők

Stabilizálódott a kereslet a lakáspiacon: 7600 felett a januári adásvételek száma

Otthon Starttal is megvásárolható családi házak – felújított, újszerű és panorámás otthonok egy helyen

Hideg tél, forró számlák: milliárdokkal drágább lett a januári rezsistop, mint tervezték
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





