Gigabukta: a NOB a 2020-es olimpia kandidálói közé fel se vette Budapestet
Baku, Doha, Isztambul, Madrid, Róma, Tokió. Hogy mi a közös bennük? A NOB ennek a hat városnak adott zöld utat, hogy a 2020-as olimpia rendezésért zajló pályázat utolsó fázisába belépjen. 24 évvel az utolsó észak-amerikai olimpia után nincs város abból a térségből, van viszont három, már nem először pályázó európai, 12 évvel Peking, 2 évvel Pjongcsang után egy távol-keleti, 2 évvel a foci-vb előtt egy katari, és egy sötét lóként emlegethető kandidáns Azerbajdzsánból. Kelet-Európából senki, Budapest se.
Már a 2000-es évek elejétől fogva mindenféle aláírásgyűjtésekkel győzködtek minket arról, hogy Budapestnek, Magyarországnak szüksége van olimpiára, és hogy még esélyesek is vagyunk. Az első nem kérdés, valóban jót tenne egy nemzetközi világverseny kényszerítő ereje az infrastruktúránk fejlesztésének. A Budapesti Olimpiáért Mozgalom, azaz Szalay-Berzeviczy Attila és társai 2007-es tanulmánya szerint 5000 milliárd forint kellett volna rendezési költségekre, valamint az infrastrukturális fejlesztésekre. De persze lett volna 5-ös metró is, és befejezték volna az M0-s körgyűrűt, hogy csak a leglátványosabb fejlesztéseket említsük. A rendezésnek továbbá feltétele volt a BOM szerint az euró legkésőbb 2013-as bevezetése hazánkban, illetve elengedhetetlen a magyar gazdaság 3-4 százalékos növekedése. A 2020-as olimpia rendezésére összesen 25 város jelentkezett, Budapest rögtön azok között elhullott a versenyben, akik visszavonták jelentkezésüket, vagy bejelentették azt, de nem csináltak utána semmit. Át lettünk verve – mondta 2007-ben Mészöly Kálmán a reptéren, a Cardiff-ban elbukott foci Eb-pályázatunk után. Most is ez történt, csak épp mi vertük át saját magunkat, pontosabban a BOM nevű szörnyszülött. A teljes cikket elolvashatja itt:

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Otthon Start zártkertre is? 2026-tól kinyílik az ajtó – de könnyű belesétálni a jogi csapdába

Eldőlt Salgótarján sorsa – így formálhatja át a városközpontot a nyertes zöld terv

Karácsony Budapesten: ezekben az Otthon Starttal is megvásárolható otthonokban mi is szívesen ünnepelnénk

„Ez már városrombolás” – Vitézy Dávid szerint az Otthon Start mögé bújva darálják le Budapestet
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





