Itt vannak a friss kilakoltatási és végrehajtási statisztikák
2006 óta folyamatosan emelkedik a végrehajtások száma Magyarországon, az ingatlanárveréseket követő kilakoltatások száma azonban 2011 első félévében – ellentétben az eddig napvilágot látott több ezres, 100 ezres számokkal – 120 alatt maradt.
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara statisztikái alapján 2011 első félévében az MBVK-hoz beérkezett ügyek száma összesen 198 ezer 166 volt, ami 23 százalékos emelkedést jelent a tavalyi év azonos időszakában beérkezett 160 ezer 518 ügyhöz képest. A végrehajtási ügyek többsége „kis követelés”, ami nem éri el a százezer forintos összeghatárt, és mindössze 20 százalékban beszélhetünk 500 ezer forint feletti követelésről. Az úgynevezett „kis követelések” többnyire közüzemi tartozásból állnak össze: víz, áram, gázdíj, valamint mobilszolgáltatónál és parkoló társaságnál be nem fizetett tartozás. Ingatlan árverésre 2011 első félévében a végrehajtási ügyek 0,6 százalékban, összesen 1376 alkalommal került sor, az ingatlan árverések nagyjából 50 százaléka volt lakóingatlan árverés. Idén az eddig foganatosított kilakoltatások száma – ellentétben az eddig napvilágot látott több ezres, esetenként 100 ezres számokkal – 120 alatt maradt, ami nagyságrendileg megegyezik az előző években tapasztaltakkal.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Friss árcsökkenések a lakáspiacon: ezeknél az ingatlanoknál napok alatt milliók olvadtak el

A családi házaknál is leginkább az olcsó ajánlatokat keresték a vevők

Stabilizálódott a kereslet a lakáspiacon: 7600 felett a januári adásvételek száma

Otthon Starttal is megvásárolható családi házak – felújított, újszerű és panorámás otthonok egy helyen
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





