Vigyázat! Elfogyhatnak az új lakások!
Az ingatlanfejlesztők szerint a mostani lakástúlkínálat könnyen lakáshiánnyá változhat. A múlt év végén 5.854 lakást – a 2006. évi felét – kínáltak a fejlesztők…
Az ingatlanfejlesztők szerint a mostani lakástúlkínálat könnyen lakáshiánnyá változhat.
A múlt év végén 5.854 lakást – a 2006. évi felét – kínáltak a fejlesztők eladásra Budapesten, ezek együttes ára 162,5 milliárd forint volt, amely a GDP fél százalékát teszi ki – mondta Földi Tibor a Cordia Zrt. vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Az átlagos lakás 61 négyzetméteres volt, 11 négyzetméteres terasszal, amelyet 417 ezer forintos négyzetméter áron kínáltak, így az eladási ár 27,7 millió forintot tett ki.
A Cordia a 4 lakásnál többet tartalmazó fejlesztéseket vizsgálta, ezekből 256 volt Budapesten 2009 végén. Legtöbb projekt a XIV. kerületben volt (47), majd a XI. kerület (46) és a XIII. kerület következett (27 projekt). A 256 projektben 22.409 lakás található, ezekből 5.854-et kínáltak eladásra tavaly év végén. Ezek 63 százaléka már elkészült, tehát beköltözhető volt.
Az eladásra kínált lakások 40 százaléka volt 2 szobás, 38 százaléka pedig 3 szobás. A teljes nettó alapterület 359 ezer négyzetméter volt, amelyhez 68 ezer négyzetméter terasz társult. A teraszokat 20 négyzetméterig felében veszik számba az alapterületnél, afelett a harmadát számítják hozzá.
A Cordia információja szerint a fejlesztők 20 projektet függesztettek fel, 1.376 lakással. A legtöbb fejlesztő azért állt le, mert nem kapott hitelt. Földi Tibor elmondta, hogy döntően azok a fejlesztők tartoznak ebbe a körbe, amelyek későn érkeztek Magyarországra, amikor már drágák voltak a telkek. Zömében spanyol és izraeli befektetőkről van szó, akiknek otthon is gondjaik akadtak időközben.
Amikor 2006 végén 11.558 lakás adta a kínálatot, ebből 10 ezret el is adtak. Tavaly az 5.854 kínálatból 1.800 lakás kelt el. A Cordia becslése szerint idén 3.604-re csökken a lakáskínálat Budapesten, amely jövőre 1.104-re apadhat – írja a cég sajtóközleménye.

Négy új lakópark, négy különböző életstílus – Találd meg azt az otthont, ami igazán hozzád illik
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel

Ingyen tervek, milliós támogatás: most újabb budapesti panelházak újulhatnak meg kedvező feltételekkel

Spekulánsok szorításában az európai lakáspiac? Súlyos figyelmeztetést adott ki az EU, sürgős lépéseket sürgetnek

Csak az árcsökkentés rázhatná fel a balatoni ingatlanpiacot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




