Új elnök – vezérigazgató a Cushman & Wakefield vállalatnál
A Cushman & Wakefield, mely jelenleg a világ legnagyobb magántulajdonban lévő kereskedelmi ingatlanokkal foglalkozó vállalata bejelentette, hogy Carlo Barel di Sant’Albano partnerként a mai nappal átveszi az elnök – vezérigazgatói széket az EMEA régióban.
Ahogy azt a vállalat 2012. március 21.-én bejelentette, Carlo, Paul Bacont váltja az EMEA CEO poszton, aki 2007 óta töltötte be ezt a pozíciót és ez év végéig a francia, német, olasz és orosz igazgatótanácsok tagja marad.
Carlot 2011 márciusában választották meg a Cushman & Wakefield vezetőségének elnöki posztjára, és azóta felel a globális stratégiai döntésekért. Korábban az EXOR vezérigazgatójaként tevékenykedett és közreműködött a cég többségi tulajdonszerzésekor a Cushman & Wakefield vállalatban 2007. márciusában. Azóta mélyrehatóan részt vesz a vállalat üzleti döntéseiben. Mielőtt megkapta az elnök – vezérigazgató szerepet, a Cushman & Wakefield igazgatótanácsának tagja volt.
Glenn Rufrano, a Cushman & Wakefield globális elnök – vezérigazgatója elmondta: “Szorosan együtt dolgoztam Carloval az elmúlt években a globális stratégiai terv kidolgozásán és megvalósításán. Carlo széles látóköre és mélyreható tapasztalata, valamint vezetői képessége támogatja a növekedési stratégiánkat mind az EMEA régióban, mind pedig globális szinten. Várom a közös munkát az európai vezetőségben, mely során elérhetjük azon célunkat, hogy a legjobbak legyünk abban, amit csinálunk, valamint, hogy első osztályú hozzá adott értéket nyújsunk ügyfeleink részére.”
Carlo, a Brown Egyetemen diplomázott, valamint a Harward Business Scool MBA képesítését tartja a kezében. Korábban 20 évig a Credit Suisse befektetési bankárjaként dolgozott. Jelenleg a Cushman & Wakefield európai központjában, a londoni Portman téri irodában ül.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nem elég meghirdetni: így növelheted az esélyét, hogy valóban el is add az ingatlanodat

Lakáskatasztrófa után fordulat jöhet? Megszólalt a szakértő a Tisza lakhatási terveiről

Elszabadultak a kifizetetlen számlák: már a lánctartozás is fenyegeti a magyar építőipart

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





