Veszprémben nyit gyárat a Continental
ndulásra kész az abroncsgyártó multa, a Continental új veszprémi gyártóbázisa, amit csaknem 4 milliárd forint értékű beruházás keretében épített a vállalat.
Mintegy 75 százalékos kapacitás-, illetve profilbővítést tesz lehetővé az az új gyártóbázis, amelyet a világ vezető autóalkatrész-gyártói közé tartozó Continental AG épített Magyarországon – írja aNapi Gazdaság Online. A Continental Automotive Hungary Kft. szerint a veszprémi üzem rajtra kész.
Az összesen mintegy 3 ezer négyzetméteres komplexumban többek között egy 1500 négyzetméteres kétszintes csarnokot, irodákat és magasraktárat alakítottak ki. A még tavaly 3,8 milliárd forintból indult beruházás megvalósítását 889 millió forint értékű uniós forrás segítette. A program keretében jelentős technikai és technológiai fejlesztésre is sor kerül.
A 12 új gyártósor munkába állítása lehetővé teszi, hogy jövőre már mintegy 40 millió alkatrészt gyártsanak Veszprémben. (Az üzemben döntően menetbiztonsági rendszerek részegységei készülnek.) A fejlesztéssel párhuzamosan mintegy 200-220 fős létszámbővítést is végrehajt a cég. A 45 országban közel 160 ezer embernek munkát adó Continentalnak, idehaza hat vállalata van, ezeknél összesen mintegy hatezren dolgoznak.
A Continental magyarországi cégét 1991. őszén jegyezték be 561 millió forint jegyzett tőkével, tulajdonosa a Continental hollandiai vállalata – derül ki az Opten adataiból. A Continental Automotive Hungary Kft. 2010-ben 66 milliárd forintot meghaladó árbevételt ért el, adózott eredménye 12,8 milliárd forint volt, amiből 5,3 milliárd kivett osztaléként. A két megelőző évben a bevétel 57, illetve 65 milliárd forint felett volt, a mindkét évben teljes egészében kivett adózott eredmény 2009-ben 9,67, illetve 2008-ban 16,44 milliárd forint volt.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nem elég meghirdetni: így növelheted az esélyét, hogy valóban el is add az ingatlanodat

Lakáskatasztrófa után fordulat jöhet? Megszólalt a szakértő a Tisza lakhatási terveiről

Elszabadultak a kifizetetlen számlák: már a lánctartozás is fenyegeti a magyar építőipart

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





