Átszínezik a BKV-buszokat
“Ma Budapest utcáin tucatnyiféle színű és megjelenésű autóbusz nyújt szolgáltatást, ami sem városképi, sem az utasoknak tájékozódási szempontból nem előnyös” – indokolja közleményében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), miért tervezik egy egységes kék szín bevezetését.
A BKK szerint a kevésbé tájékozott utasok most nehezen tudják eldönteni, melyik szolgáltató busza futott be, ha épp egy olyan megállóban állnak, ahol Volánbusz vagy turistabusz is megáll. Gondnak tartják azt is, hogy a tarka buszpark járművei távolról nehezen beazonosíthatók.
Most az Ikarus 200-as buszok sötétkékek, az Ikarus 400-as típusokon van zöld is, a 7-173 gyorsbuszok piros színezést kaptak. Vannak aztán még ezüstös fényezésű buszok, jöttek türkizkék frankfurti használt buszok, sárga-kék és ezüst brüsszeli csuklósok, színátmenetekkel tarkított IK-412-es buszok. “A káosz helyett szeretnénk egységességet teremteni” – fogalmaz a BKK közleménye.
A BKK szerint az egységes arculat nem kerül majd plusz pénzbe, mert mindig csak azokat a buszokat fényezik át, amelyeket amúgy is épp felújítanak, átfestenek. Ezért a teljes egységesítés 4-5 évig el fog tartani.
A régi sötétkék esztétikai szempontból sem tetszik annyira a BKK-nak. A közlemény szerint ez “kissé komor, idejétmúlt”, az új szín viszont ” fiatalosabb, korszerűbb és könnyebben azonosítható” lesz. A világosabb árnyalatú színezés szerintük a hőségben a buszok utasterének felmelegedését is mérsékelheti. A színtervet elsőként a VT-Transman üzemeltetésében rövidesen forgalomba álló, Dániából származó Volvo használt buszok első darabja viseli majd, egyelőre próbaként. “A színe égkék és nem bugyikék, mint ahogy az egyes tudósításokban megjelent” – pontosított a BKK.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Irodabérlés újragondolva: mit nyújt egy szolgáltatott iroda?

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Töretlen Lendületben a Lakáspiac: 2022 Óta Nem Látott Forgalom Volt Szeptemberben

Ingyen tankolás, százezres jóváírások, elengedett díjak: így versenyeznek a bankok az Otthon Start ügyfelekért!

Hihetetlen árcsökkenés: Újabb nagyszerű ingatlanokat mutatunk!

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Pénzügyi munkatársat keres a Libri-Bookline Zrt. – csatlakozz Magyarország vezető könyvkereskedelmi hálózatához!

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!
Retail

Elkelt a világ egyik legnagyobb játékpiaci óriása, elképesztő összeget fizettek érte
Olyan játékok köthetőek a céghez, mint a The Sims vagy a FIFA.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
