Az euróövezetben nőtt, az EU-ban csökkent a kiskereskedelmi forgalom
Az euróövezetben emelkedett, a 27-tagú Európai Unióban pedig csökkent a kiskereskedelemi forgalom volumene júniusban az előző hónaphoz képest – közölte pénteken az EU statisztikai hivatala az Eurostat.
Júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom volumene a 17 tagú euróövezetben, az EU 27 tagországában pedig 0,3 százalékkal csökkent. Májusban mindkét térségben 0,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene havi összevetésben.
Az idén júniusban 2011 júniusával összevetve az euróövezetben 1,2 százalékkal, az EU-ban pedig 0,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene.
Havi összevetésben júniusban hét országban emelkedett, tizenegy országban csökkent és három országban, Dániában, Litvániában és Lengyelországban nem változott a kiskereskedelmi forgalom. A legnagyobb növekedést Szlovéniában (2,4 százalék), Lettországban (2,1 százalék) és Luxembourgban (1,5 százalék) regisztrálták. A legnagyobb mértékben Írországban (2,2 százalék), az Egyesült Királyságban (1,7 százalék) és Romániában (1,1 százalék) csökkent a kiskereskedelmi forgalom.
Éves összevetésben nyolc országban csökkent, tizenkettőben emelkedett és egy országban, Ausztriában nem változott a kiskereskedelmi forgalom. A legnagyobb visszaesést Portugáliában (5,3 százalék), Spanyolországban (5,1 százalék) és Máltán (4,3 százalék) regisztrálták. A növekedési listát Észtország és Lettország (egyaránt 8,4 százalék), Luxembourg (5,9 százalék) és Románia (3,9 százalék) vezeti.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Fordult a lakáspiac: Budapesten már csökkennek az árak, nő az alku, és egyre inkább a vevők diktálnak

Már nem viszik el bármi áron a lakásokat: a túlárazott ingatlanok hónapokig is a piacon ragadhatnak

Budapest helyett, mégis a közelében: ezért lehet jó választás a váci Duna-part

Fordult a kocka a lakáspiacon, országosan is csökkentek az árak és már a vevők diktálnak
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





