Megszavazták, hogy ki lehet sajátítani ingatlanokat
Országgyűlési-, és közjogi méltóságok hivatalának elhelyezése érdekében is kezdeményezhető lesz ingatlanok állami kisajátítása a parlament pénteki döntése értelmében.
A Ház 258 igen szavazattal, 77 nem ellenében és 2 tartózkodás mellett fogadta el kormánypárti képviselők egyebek mellett ezt is tartalmazó gazdasági salátatörvényét.
A parlament döntése alapján az Országgyűlés Hivatalának, valamint a Köztársasági Elnöki Hivatal elhelyezése céljából is kezdeményezhető lesz ingatlankisajátítás.
Az Országgyűlés kimondta továbbá, hogy sűrűn beépített nagyvárosias lakóterület levegőszennyezettségének és zajterhelésének csökkentése érdekében is végezhető kisajátítás, ami a médiában megjelentek alapján a Margit körúton álló volt gazdasági minisztériumi épület lebontásához járulhat hozzá.
A törvénymódosítás értelmében a kisajátítást kezdeményező a kisajátítási hatóságtól kérheti a kisajátítás jogalapjának és kártalanítási összegének előzetes megállapítását. Ezen előzetes eljárás akkor indítható, ha a kérelmezővel szemben pert indítottak a szóban forgó ingatlan tulajdonjogáról. A parlament határozata szerint az előzetes eljárásban úgy kell eljárni, mintha az érintett ingatlan az igénylő tulajdonában állna.
Az előzetes eljárás alatt építési tilalom alá kerül a kisajátításra kiszemelt ingatlan, ami ugyanakkor a kisajátítást kezdeményezőre nem vonatkozik, feltéve, hogy az építkezésnek egyéb akadálya nincs.
A változtatásokat kezdeményező fideszes György István szerint az előzetes eljárás azt tisztázhatja, hogy van-e elvi lehetőség az ingatlan kisajátítása után közérdekű beruházás megvalósítására. A kormánypárti politikus szerint az előzetes állásfoglalás birtokában eldönthető, hogy érdemes-e költséges beruházásba kezdeni az adott ingatlanon a tulajdoni per alatt is.
Négy jó hely, ahol befektetésnek is ígéretes lakások épülnek
Iroda
Találd meg az új irodát néhány pillanat alatt, és töltsd hasznosan a munkaidődet!
Nagy raktárt keres a belváros közelében? Itt irodát is bérelhet rugalmas feltételek mellett!
Budapest néhány év alatt a hibrid- és távmunkában dolgozók fellegvárává vált!
Jó lokáció és kedvező ár? Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy itt még rugalmas feltételek is várnak?
Raktár
Last-mile logisztika a jövő? A Faedra Group újabb 23 millió eurós beruházással erősít Budapesten!
Nagy raktárt keres a belváros közelében? Itt irodát is bérelhet rugalmas feltételek mellett!
Jó lokáció és kedvező ár? Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy itt még rugalmas feltételek is várnak?
Újra csökkent az üresedési ráta! Van létjogosultsága a rengeteg fejlesztésnek az ipari-, logisztika ingatlanok piacán!
Otthon
Ingatlant eladni pofonegyszerű, ezeket a trükköket vesd be hozzá!
A magyarok alig fele elégedett a fizetésével, és van, amiben még rosszabbul állunk
Albérlet támogatás, amiről senki sem beszél! Ne maradj le, év végéig igényelheted!
Elijesztik az árak a vevőket az új építésű ingatlanoktól!
Dizájn
10 ötlet a lakás pénztárcabarát csinosítására: így dekorálj olcsón is ötletesen
Ezzel a módszerrel tiszta lesz a tűzhely sikálás nélkül: gyors megoldást mutatott az influenszer
8 pont a lakásban, amit sokan elfelejtenek takarítani, pedig igazi baktériumtelepek
Sokan lemondanak erről, pedig irtó jól néz ki: totális tévhit a lakberendezők szerint
Pénz
Donald Trump végzetes szankciókkal sújtaná a dollártól elszakadó országokat
Mindez magyarázhatja összezördülését Putyinnal is.
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Hatalmas újítást hoz a szeptember, jön a QR-kódos fizetés
Szeptember 1-től kezdve várhat elérhetővé.