A balatoni kisvasút további felújítására készülnek

Stratégiai megállapodást írt alá szombaton a balatonfenyvesi kisvasutat üzemeltető MÁV-Start Zrt. a Balatonfenyvesi Turisztikai Egyesülettel, vállalva, hogy kölcsönösen segítik egymást rendezvényeikkel és marketingtevékenységükkel a balatonfenyvesi térség régi és új attrakcióinak népszerűsítésében.

A megállapodás aláírására egy új túraútvonalakat és turisztikai beruházásokat átadó ünnepségen került sor. Ungvári Csaba, a vasúttársaság vezérigazgatója beszédében hangsúlyozta, tudatában vannak annak, milyen fontos a Balaton és a balatonfenyvesi kisvasút az utazóközönség számára, ezért több beruházásuk is ezen vonalak fejlesztését célozta, és célozza a jövőben is. Példaként említette, hogy már az idén több balatoni település rövidebb idő alatt közelíthető meg vasúttal, mint korábban. A Balaton több mint egymillió utas célállomása, a balatonfenyvesi kisvasúttal közel 40 ezer ember utazik évente.

 

A Balatonfenyves-Somogyszentpál között közlekedő kisvasúton szombattól új szolgáltatásként egy 38 ülőhelyes kerékpárszállító kocsi is közlekedik. A nyári szezonra egy másik, 54 ülőhelyes kocsit is felújítottak, valamint egy nagyobb teljesítményű, Mk48-as dízelmozdony is érkezett a vonalra. Ungvári Csaba elmondta, ma már egyáltalán nem fenyegeti a balatonfenyvesi kisvasutat a felszámolás vagy további leépítés veszélye. A mostani kocsi-felújításokra 11,8 millió forintot költöttek, és további fejlesztéseket terveznek a vonalon. A kisvasút hajdani, Csisztafürdőig érő pályaszakaszának újbóli üzembe helyezését egyelőre nem tervezik, de a jelzett igények miatt meg fogják vizsgálni a kérdést. Hozzátette, a döntést nyilván befolyásolja majd, hogy Balatonfenyves turisztikai fejlesztései, új túraútvonalai mennyire növelik meg a kisvasút forgalmát.

 

A fenyvesi kisvasút jelenleg 14 kilométer hosszan közlekedik. Télen főleg a helyben lakók veszik igénybe, nyáron az utasok száma a kirándulókkal megháromszorozódik. A kisvasút rendezvények, vállalti tréningek helyszínévé is vált bérelhető vadászkocsijával. A június elsejétől bevezetett regionális tarifának köszönhetően a korábbiaknál olcsóbban lehet rá jegyet váltani, és többféle kedvezmény is igénybe vehető az utazások során. A fenyvesi kisvasút menetrendjéről és a díjszabásáról a www.mav-start.hu oldal közöl bővebb információt.