Kétmillárd dollár az Empire State Buildingért
Egy 2 és egy 2,1 milliárd dolláros kéretlen ajánlatot kaptak a tulajdonosok New York ikonikus felhőkarcolójára, az Empire State Buildingre – közölte szerdán az ingatlan befektetői és a működése felett felügyelet gyakorló Malkin Holdings.
Az amerikai értékpapír- és tőzsdebizottságához szerdán benyújtott bejelentés szerint viszont a 102 szintes, kevés híján 275 ezer négyzetméteres épület egy alakulóban lévő ingatlan-beruházási tröszt koronagyémántja lehet, amelynek részvényeit a többségi tulajdonosok túlnyomó többsége nyilvános forgalomba kívánja hozni.
A kétmilliárdos ajánlatot Rubin Schron, a manhattani Woolworth-torony társtulajdonosa tette, a 2,1 milliárdot pedig egy még ismeretlen potenciális vásárló, akiről a New York Post című bulvárlap tudni véli, hogy közel-keleti, de nem arab.
A Malkin Holdings közölte, hogy mérlegelni fogja az ajánlatokat. A Malkin mellett a potenciális ügyletet az épületet főbérlő cégben többségi tulajdonos Helmsley Trustnak és más befektetőknek is jóvá kellene hagyniuk. A bérleti szerződés 2076-ig szól.
Az 1931-ban átadott Empire State Building Manhattan sziluettjének meghatározó eleme és New York egyik fő turistalátványossága, amely sokáig a világ, majd a város legmagasabb épülete volt.
A tőzsdefelügyeletnek benyújtott iratok szerint az épület az adósságok nélkül 2,33 milliárd dollárt, a jelzáloggal együtt 2,53 milliárd dollárt ér. A New York-i önkormányzat ezzel szemben 775 millióra értékelte a 88 százalékosan kihasznált épületet.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Ezért nem kel el rengeteg lakás hónapokig: ma már jóval több kell egy hirdetésnél

Mostantól bárki belenézhet, mit épít a szomszéd: fontos változást jelentett be a kormány

Újabb magyar városban bukkant fel azbeszt: sürgős intézkedést rendeltek el, milliárdos lehet a kár

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai – most érdemes lecsapni rájuk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





