Melyik a legolcsóbb egyetemi város?
Gödöllőn a legolcsóbb a lakásbérlet az egyetemi városok közül.
Egy 30 négyzetméteres lakást 30 ezer, egy 60 négyzetméterest pedig 48 ezer forintért lehet bérelni Gödöllőn, a kisebb lakások közül a legdrágább a főváros ötödik kerülete 52 ezer, míg a nagyobb lakásoknál Óbuda, 91 ezer forintos havi bérleti díjjal – közölte a Duna House ingatlan franchise hálózat csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy a nagyobb lakások bérleti díja fajlagosan olcsóbb. Szegeden például a már említett 30 négyzetméteres lakás 40 ezer, míg a dupla akkora 56 ezer forintba kerül havonta, Pécsett ugyanez 33 ezer, illetve 57 ezer forint.
A mai olcsó árak mellett népszerűek a piacon az egy vagy két félszobával rendelkező lakások: a tehetősebb szülők ezeket veszik az egyetemi városokban, és a félszobákat kiadják más egyetemistáknak.
A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy a kaució – amelyből az esetleges károkat fedezi a tulajdonos – egy-három hónap. A cég szakemberei javasolják, hogy erről szülessen írás, mint ahogy a bérleti szerződést is foglalják írásba, és készítsenek jegyzéket a tulajdonos bútorairól is.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

„Ez már városrombolás” – Vitézy Dávid szerint az Otthon Start mögé bújva darálják le Budapestet
Karácsony a Balatonnál? Ezekben a házakban mi is szívesen töltenénk az ünnepeket, ráadásul Otthon Starttal is megvásárolhatók

Látványos szakaszába lépett a Flórián téri felújítás – teljes szélességben feltépték az északi hidat

Újbuda szembemegy a kormánnyal – jogi csata jöhet az óriásberuházások miatt
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





