Nem kedvezne a kisboltoknak egy új törvény
A multikat zabolázná, mégis a kisboltokat véreztetné ki a kötelező parkolómegváltást előíró törvény. Egy 100 négyzetméteres üzletnek évi másfél millióba kerülne.
A jogalkotó egyértelműen nagyobb nyomatékkal védené a fogyasztókat, így kerülne bele a kereskedelmi törvénybe az a módosítás, miszerint a napi fogyasztási cikkeket értékesítő boltoknak kötelező a vásárlóik számára parkolót biztosítani. Ez az előírás visszamenőleg nem lenne érvényes, de a hatályba lépést követően az újonnan nyitandó üzletek életesélyeit alaposan lerontja.
A gondolat nem új, a jogszabályi előírás most is létezik, csak nem volt, aki betartassa. Az eredeti kormányrendeletet, ami még a Horn-kabinet idején, 1997-ben született, egy 2012-es módosítás tovább “reszelgette”. Ebben az szerepel, hogy a parkolóhelyek száma az árusítótér nagyságától függ: az első száz négyzetméterig minden megkezdett tíz négyzetméter után egy autónak, a fölött minden megkezdett húsz négyzetméter után további egy-egy autónak kell helyet biztosítani.
Nehezen képzelhető el, hogy a Dob utcában vagy a Thököly úton működő, 50-100 négyzetméteren árusító nonstop ABC-k képesek lennének 5-10 parkolóhelyet biztosítani. Egy parkolóhely a BKK által üzemeltetett kőbánya-kispesti parkolókban például 155 ezer forintba kerül egy fél évre (kombinált bérlet). Ferencváros belső részein, közel a Kálvin térhez, 110 ezer forintot kér a kerület évente egyetlen parkolóhelyért. De Pécsen például – övezethatártól függően – akár 140 ezer forintba is kerülhet egy közterületi parkolóhely éves bérleti díja. Tíz parkolóhely biztosítása már plusz egy dolgozó bérét jelentheti, amit a kis boltok biztosan nem tudnak kigazdálkodni – olvasható a HVG.hu-n.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Professzionális iroda akár már holnapra – hosszú távú kötöttség nélkül

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Napsütötte családi otthon hatalmas, zárt parkkal – igazi ritkaság a városban

Trendforduló a városfejlesztésben: szakértők szerint teljesen átrajzolódhat a világ nagyvárosainak térképe – és mi is benne vagyunk!

Óriási bejelentés! Kiderült, hol épülnek a következő rozsdaövezeti lakásprojektek

Városi panoráma és óriás terasz a XIII. kerületben – azonnal költözhető, teljesen berendezett lakás a Mohács utcában
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin
Retail

Lehull a lepel, szerdán nyílik meg az első magyar Mere
A vásárlók olcsó árakkal és nagy kiszerelésekkel találkozhatnak.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





