Még mindig félig vannak csak nyitva a bevásárlóutcákban

Turizmus nélkül nem tudnak megélni a vendéglátóhelyek, így az üzletek fele egyelőre zárva maradt a bevásárlóutcákban is.

Az üzletek fele tudott csak kinyitni a fővárosi bevásárlóutcákban. Sokan nem tudtak azonnal reagálni a korlátozások feloldására, mások úgy látták, hogy a nyitással csak a meglévő veszteségeiket növelnék. Kevés vendéggel, 20-30 százalékos bevétellel zajlott a kijárási korlátozások utáni első hét, bértámogatásra, áfacsökkentésre és vissza nem térítendő támogatásokra volna szükség a túléléshez.

Felmérték a korlátozások feloldása utáni első hét eredményeit a Bevásárlóutca menedzsment (BUM) érdekképviseletéhez tartozó 11 tematikus utcában. A nonprofit szervezethez több, mint 200 üzlet, többek között a Ráday utcában, a Bartók Béla úton és a Liszt Ferenc téren található vendéglátóegységek tartoznak, ezek 46 százaléka (91) zárva maradt a fővárosi korlátozások feloldása után. A legtöbb üzlet a Fashion Streeten (Deák Ferenc utca) és a Király utcában nyitott ki. A Haris köz, a Mikszáth tér és környéke, valamint a Pozsonyi út üzletei között van a legtöbb zárva tartó vállalkozó.

„Az üzletek többségét hirtelen és felkészületlenül érte az újranyitás lehetősége. Sokaknál nem állt rendelkezésére a nyitáshoz szükséges munkaerő, mások viszont még most sem látják értelmét, mert azt gondolják, hogy csak veszteséget termelnének. A fogyasztói szokások is megváltoztak, a vártnál sokkal kevesebben árasztották el az üzleteket, éttermeket. Ráadásul a vendéglátóhelyekre eleve nem jut annyi magyar vendég, turizmus nélkül nem fog megélni ennyi vendéglátós egy helyen” – mondta el Antal Attila, a BUM igazgatója.

A nyitva tartó vállalkozások többsége lappangó forgalomról számolt be, az előző év azonos időszakához képest a bevétel 20-30 százalékos. A válság előtt népszerű reggeliztetéssel sokan teljesen felhagytak ebben az időszakban, de a home office miatt az ebéd sem termeli meg a szokásos forgalmat. A legtöbben a vacsora időszakában látogattak a tematikus utcák éttermeibe, de a megszokottnál sokkal kevesebb volt az érdeklődés ebben az időszakban is.

A bevásárlóutcákban, azok vállalkozói szerint támogatás nélkül nem fogják túlélni ezt az időszakot, hiszen hiába lehetnek nyitva, ha a kereslet radikálisan visszaesett, és szinte alig vannak vevők. Könnyen elérhető, egyszerű adminisztrációval járó bértámogatást, újrakezdő hitelt vagy vissza nem térítendő támogatást javasolnak, illetve a vendéglátósok működését segítő megoldásokat, mint a házhoz szállított ételek csökkentett 5 százalékos ÁFA bevezetését.

Mi a helyzet a bevásárlóutcákban?

A programban lévő tematikus utcák üzleteinek állapota a kijárási korlátozás enyhítése után (május 18. és május 24. között)

 

Bartók Béla Boulevard, Bartók Béla út: 25 üzletből 15 nyitva

FalkArt Fórum, Falk Miksa utca: 34 üzletből 22 nyitva van

Fashion Street, Deák Ferenc utca: 17 üzletből 15 nyitva van

Királyutca-Designutca Klaszter, Király utca: 14 üzletből 10 nyitva van

KultUnio Klaszter, KultUnio negyed (VI. és VII. kerület): 52 üzletből 20 nyitva van

Broadway Egyesület, Liszt Ferenc tér: 9 üzletből 6 nyitva van

Palota Piknik Egyesület, Mikszáth tér és Krúdy Gyula utca: 5 üzletből 2 nyitva van

Pozsonyi Piknik Egyesület, Pozsonyi út és környéke: 9 üzletből 5 nyitva van

Ráday Soho Egyesület, Ráday utca: 31 üzletből 14 nyitva van

Haris Bazár Klaszter, Haris köz: 5 üzletből 1 nyitva van