Óriásit nőtt a logisztikai ingatlanok szerepe – a járvány alatt is
A logisztikai ingatlanok hatalmas boomja következett be viágszerte, amit egy érdekes infografikán is bemutatnak.
A logisztikai ingatlanok fontosságát – különösen 2020 eleje óta, mióta a COVID-19 járvány mintegy négy évvel felgyorsította az e-kereskedelem felé történő elmozdulást – megerősítette az a bejelentés, hogy a világ vezető raktározási ingatlanvállalatának, a Prologisnak az elmúlt három évben, vagyis 2017 óta a világ GDP-jének 1,7%-áról 2,5%-ra nőtt a logisztikai központjain keresztül megvalósuló árufogalma, amely a háztartások világszintű fogyasztásának 4,4%-át teszi ki.
Az Oxford Economics új kutatása szerint a Prologis piaci részesedésének a növekedése egybeesik azzal, hogy ugyanebben az időszakban gyors ütemben, 63,5 millió négyzetméterről 93 millió négyzetméterre bővült a vállalat raktárterülete világszerte. A Prologis logisztikai központjain világszinten áthaladó áruk aktuális gazdasági értéke 2,2 billió USD, amely 2017-hez képest 69%-os növekedést jelent.
„Ez a tanulmány rávilágít arra, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a logisztikai ingatlanok a globális gazdaságban. A Prologis nap mint nap szemtanúja lehet annak, ahogy a modern élethez nélkülözhetetlen termékek haladnak át logisztikai központjain, mindez pedig a világkereskedelem magas szintű összekapcsolódását is jelzi” – mondta Hamid R. Moghadam, a Prologis elnök-vezérigazgatója.
Magyarországon, ahol a Prologis 627 000 négyzetméter raktárterülettel rendelkezik, a jelentés becslése szerint mintegy 15 milliárd dollár értékű áru halad át évente a vállalat logisztikai központjain, amely a nemzeti GDP 9,4%-át, illetve a szolgáltatások nélkül számolt háztartási fogyasztás 33,7%-át teszi ki.
További részletek és a teljes kutatás elérhető a Prologis magyar nyelvű weboldalán, az alábbi linken: https://www.prologiscee.eu/hu/about/economic-impact-report

Tovább a teljes cikkre

Zöldebb környezet, modern otthonok, különleges lokációk – lakóparkok, ahol új szintre léphet a mindennapi élet
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Vége lehet a saját lakás egyeduralmának? Meglepő fordulat jöhet a magyar ingatlanpiacon

Jön a gázügyintézési leállás: közel két hétig nem lehet online befizetni az MVM-nél – fontos határidőt közöltek

Ingatlant adnál el? 5 hiba, ami miatt elkerülhetik a vevők a hirdetésed – ezeket ne kövesd el!

Hatalmas új park jöhet a Duna-parton: 36 ezer négyzetméternyi zöldterületet kap Budapest XIII. kerülete
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





