Varga: október végén vége lesz a hitelmoratóriumnak, de van kiskapu
Döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése szerint: novembertől jövő év június 30-ig a rászorulók továbbra is igénybe vehetik a hiteltörlesztési moratóriumot.
A tárcavezető a Facebook-oldalán bejelentette: a nyugdíjasok, a gyermeket várók, illetve nevelők, a közfoglalkoztatottak, és azok a magánszemélyek, akiknek az előző évhez képest csökkent a jövedelmük kérhetik a hosszabbítást.
Hozzátette: a vállalkozások esetében azok kérhetik, amelyeknek az árbevétele legalább 25 százalékkal esett az előző évhez képest.
Fontosnak nevezte, hogy azoknak, akik hosszabbítani szeretnék a moratóriumot 2022 június végéig, erről a jogosultsági feltételek fennállása esetén nyilatkozniuk kell majd a bankjuknak. A bent maradás tehát nem automatikus – mondta. Annak érdekében, hogy az érintetteknek legyen kellő ideje nyilatkozni a hitelmoratóriumban maradásról, azt meghosszabbítják automatikusan 2021. október 31-ig mindenki részére változatlan formában – közölte.
Kitért arra: a nemzeti konzultációban a magyar emberek világos választ adtak, a válaszadók 91 százaléka támogatta a hitelmoratórium meghosszabbítását a rászorulók részére. A hitelmoratórium valós segítséget nyújtott a válság során, a munkahelyek és a családok életszínvonalának megvédésében.
A mostani döntés célja, hogy a gazdaság újraindításakor a rászorulók részére továbbra is megőrizzék ezt a védőhálót – mondta, hozzátéve: aki viszont már képes és van lehetősége a törlesztő részletek fizetésének folytatására, annak érdemes mérlegelnie a visszafizetés megkezdésének előnyeit is.
Tovább a teljes cikkre
Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Letöröltek a tulajdoni lapról, mintha sosem léteztem volna: így tűnt el 33 millió forint egy budapesti lakásvásárlásban

Sokkoló fordulat a lakáshiteleknél: mi történne a piaccal, ha egyik napról a másikra eltűnne az Otthon Start?

Így készíts valóban hatékony ingatlanhirdetést, amellyel gyorsabban és jobb áron adhatod el a lakásod

Feltérképezték Magyarország „rejtett aranytartalékát” – elindult a BarKA, és alapjaiban írhatja át az ingatlanfejlesztést
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




