Új vasúti megállót terveznek a Kőbányai útnál – felértékelődhet a környék!
Megkapta az építési engedélyt az új vasúti megálló a Kőbányai útnál, a leendő közlekedési múzeumnál – közölte a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója a Facebook-oldalán szombaton – írja a portfolio.hu.
Vitézy Dávid azt írta: megkapták az engedélyt a vasúti közlekedési hatóságtól a Hungária körútnál létesülő új megálló építésére, ahol a hatvani és az újszász-szolnoki vasútvonal személy- és zónázó vonatainak (S80, Z80, S60, Z60) utasai kapnak majd fontos átszállópontot elsősorban az 1-es villamosra, de a 37-es, 28-as és 62-es villamosokra, továbbá a 9-es buszra is.
Meg lehet majd onnan közelíteni a közlekedési múzeum új épületét, a környező lakóterületeket, az Operaház Eiffel-csarnokát, a Hidegkuti Nándor Stadiont és a Népliget északi részét is.
Az előzetes modellezések azt mutatják, hogy a megálló napi forgalma el fogja érni a tízezer embert, vagyis Zugló jelentőségéhez lesz mérhető ezen a fontos elővárosi folyosón, főleg az 1-es villamossal való kapcsolat miatt. A Rákosnál szétágazó hatvani, 80a jelű és újszászi, 120a jelű vonal együttesen 42 ezer ingázót szolgál ki.
Régi terv, hogy a Hungária körút keresztezésénél létesüljön új megálló a vonatoknak, hisz ma Kőbánya felsőtől a Keleti pályaudvarig nem állnak meg a szerelvények.Három vágányhoz három peron készül, ami azért is szükséges, mert az ívben fekvő vágányok más-más magasságban futnak. A megálló akadálymentes lesz, a peronokról öt lift is visz majd az észak-déli aluljáróba a lépcsők mellett. Hozzáfűzte: kerékpár-tárolókat is kitesznek, a tervek szerint százhúsz bringát hagyományos, harmincat zárható tárolókban lehet majd lerakni.
Következő lépésben a BFK megrendelésében jövő év elejére elkészülnek a kiviteli tervek, így a kivitelezés is megkezdődhet jövő nyáron. A vasúti megálló 2024-re készülhet el – olvasható a Facebook-bejegyzésben.
Találd meg új otthonodat csodás Duna-parti környezetben, és igényeld vissza az áfát!
Iroda
Új év, új iroda? – mi a fontos egy új iroda kiválasztásánál?
Irodapiac 2024! Növekvő kereslet, emelkedő üresedési ráta és kiemelkedő szerződéskötések Budapesten!
Hihetetlen ajánlat: Iroda és raktár bérlési lehetőség a belváros közelében!
A tökéletes iroda és raktár itt várja! Ezért NE hagyja ki ezt a lehetőséget!
Raktár
Rekordok és csökkenések: Ilyen volt az ipari ingatlanpiac 2024 utolsó negyedévében!
Tudtad? Ennyire egyszerű megtalálni a megfelelő raktárt!
Hihetetlen ajánlat: Iroda és raktár bérlési lehetőség a belváros közelében!
A tökéletes iroda és raktár itt várja! Ezért NE hagyja ki ezt a lehetőséget!
Otthon
Kiváló befektetési lehetőség a Palota Ligetben: korszerű lakások, kertvárosi környezetben
Kihagyhatatlan lehetőség Székesfehérvár belvárosában: Eladó üzlethelyiség, amely bármilyen célra tökéletes!
Csak a leggyorsabbak csaphatnak le a legjobb árú lakásokra – Te is köztük leszel?
Hiába várták a családok, a vidéki otthonfelújítási programhoz sehol sem érhető el a kedvezményes hitel!
Dizájn
A gyufásdoboznyi fürdőszoba is tágasabbá vált egy trükkel: előtte-utána képeken a változás
Minden odaégett koszt eltüntet a sütőről: fillérekbe kerül ez a hatékony módszer
Egyetlen apró dolgot változtattak meg, újjászületett a lakás: nem is gondolnád, milyen ízléses a végeredmény
Ezekről a helyekről sokan megfeledkeznek, pedig tele vannak szennyeződéssel: így lesz tökéletes a tisztaság
Pénz
Gazdagabbak szerettek volna lenni a magyarok, ehelyett csúnyán befürödtek
A miniszter eredendő bűnnek nevezte azt, ami történt.
Adó és jog
Rekordok és csökkenések: Ilyen volt az ipari ingatlanpiac 2024 utolsó negyedévében!
2025-ös szabadság kalkulátor: kiderült, hány nap szabadság jár, és hogyan zsebelheted be a legtöbbet!
MI, lézer, robotok és high-tech eszközök: szakmák, amik gyökeresen megváltoztak az elmúlt 100 évben!
Ezek az elvárások uralják a munkaerőpiacot 2025-ben!
Retail
Tiborcz István üzleti kérdésekben nem kéri ki Orbán Viktor véleményét
Minden kérdésre válaszolt a miniszterelnök veje.