Mutatjuk hol nőhetnek leginkább az árak a lakáspiacon

Ugyan a lakáspiacon a pandémia hatására árcsökkenést várhattunk – volna – tavaly, éves alapon mégis inkább drágulást mutatnak a statisztikák. Az idén bevezetett Otthonteremtési Program támogatási elemei látványos pezsgést hoztak, jelentősen tompítva a járvány negatív gazdasági hatásait. Az OTP Lakóingatlan Értéktérképe idén is megvizsgálta a lakásárak alakulását az ország különböző részein, a 2021-es folyamatokról pedig Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője beszélt a portfolio.hu portálnak.

Az országos lakásárak 2020-ban, az előző évihez képest fele olyan mértékben, nagyjából 9 százalékkal nőttek, azonban minden településkategóriában mérséklődött a növekedés. A legnagyobb lassulás Budapesten volt mérhető, ahol egy év alatt mindössze 3 százalékkal mentek feljebb az árak. Mindez azt jelentette, hogy 2020-ban átlagosan 657 ezer forintba került egy négyzetméternyi lakás a fővárosban. Sőt, idén további enyhe emelkedés várható.

Budapesti kerületek, trendek

Hiába állt meg a korábbi évekhez képest az árak emelkedése az V. kerületben, 1 millió forint körüli négyzetméteráraival továbbra is ez a legdrágább része a fővárosnak. Ezt követi az I., a II., a VI. és a XII. kerület, amelyekben az átlagos négyzetméterárak meghaladják a 800 ezer forintot. A lakásvásárlók körében Budán a XI., Pesten a XIII. kerület a legnépszerűbb, amelyekben szintén átlag felettiek az árak. A főváros legolcsóbb kerülete továbbra is a XXIII., de az olcsóbbak között van a XVII., XVIII., XIX., XX., és XXI. kerület is, melyekben 500 ezer forintos négyzetméterár alatt is találunk lakásokat.

Ami az árak változását illeti, a legdinamikusabban a peremkerületekben és az agglomeráció településein emelkedtek az árak, ami csökkentette az árkülönbséget a belvárosi kerületekhez képest. A Budakeszi és a Dunakeszi járásban a 600 ezer forintot közelíti az átlagos négyzetméterár.

Árak a megyeszékhelyeken, a Balatonnál

Vidéken a megyeszékhelyek közül Debrecen, Székesfehérvár, Veszprém és Győr a legdrágábbak, mindegyikben meghaladja a 400 ezer forintot az átlagos négyzetméterár. Emellett a tóparti településeken, elsősorban a Balatonnál és a Velencei tónál emelkedtek legnagyobb ütemben az árak, a Balatonfüredi, a Siófoki és a Fonyódi járásban is elérve a 600 ezer forintot négyzetméterenként, amelyben a nagy számban piacra került új építésű lakás is szerepet játszott.

“A KSH és MNB egyelőre 2021 első negyedéves adatai egyértelmű drágulást mutatnak, és az OTP Ingatlanpont tapasztalatai is hasonlók az év eddig eltelt részében. Ez mind nem meglepő, hiszen a forgalom és az árak alakulása jellemzően együtt mozognak, az idei évben pedig az újonnan indított lakástámogatási elemek jócskán élénkítik a keresletet. Mivel a tavalyi évben a járvány miatt megtorpant a piac, az alacsony bázissal és az idei fellendüléssel nem kérdés az ármozgás pozitív iránya. Annak mértékét már nehezebb becsülni, mindenesetre azt gondolom, nem lesz meglepő, ha az év végi százalékos eredményben bőven kétszámjegyű marad az országos mutató – osztotta meg várakozásait Valkó Dávid a portfolio.hu portállal.

További részletek:

https://www.portfolio.hu/ingatlan/20210903/merre-tovabb-lakasarak-ezeken-a-helyeken-johet-a-legnagyobb-aremelkedes-499092